Boltokban kapható a Skype
[News.com/HWSW] A Skype internettelefont eddig csak azok ismerhették, akik rendszeresen interneteztek, mostantól azonban a szélesebb közönséghez is eljuthat a szoftver híre. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb elektronikai áruházlánca, a RadioShack ugyanis mintegy 3 ezer üzletében árulni fogja a Skype Starter Kitet, amely a kliensprogramon kívül egy headsetet, valamint 30 perc vezetékes vagy mobil beszélgetésre jogosító bónt tartalmaz.
"A partneri kapcsolat célja hogy a Skype eljusson a széles tömegekhez" -- mondta Saul Klein, a vállalat marketingért felelős vezetője. Noha a Skype nem panaszkodhat, hiszen már 66 millió regisztrált felhasználója van és a számuk naponta 180 ezerrel növekedik, elemzők szerint az internettelefonálás piaca még mindig a nagy durranáson innen van. Erre utal, hogy olyan jelentős vállalatok is beszállnak erre a piacra, mint a Sony és a Microsoft.
A Forrester Research távközlési piaci elemzője, Charles Golvin szerint ma az embereknek a távbeszélgetésről még elsősorban a telefonkészülék jut az eszébe, nem pedig a PC. Az (ingyenes) internetes telefon- és videohívás azonban sokak számára éppen az az alkalmazás, amely miatt érdemes PC-t vásárolniuk és szélessávú szolgáltatásra előfizetniük, így újabb felhasználókat vonz a világhálóhoz.
A Skype a Kazaa fájlcserélőhöz hasonlóan peer-to-peer technológiát alkalmaz, ami központi szerver helyett a felhasználók számítógépeire épít a telefonhívások lebonyolításához. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Skype-nak lényegében nincsenek infrastrukturális költségei, így lehet rendkívül alacsony percdíjakat elérni. A kizárólag interneten bonyolított hívások persze ingyenesek.
A távközlési cégek felsővezetői világszerte rémülettel figyelik a jelenséget, miközben felvásárlásokkal igyekeznek javítani pozíciójukat. A telkóknak azonban dollármilliárdokat kellene költeni bővítésekre, marketingre és fúziókra ahhoz, hogy elérjék a Skype növekedési ütemét. Ugyanakkor egyre kevesebb az olyan cég, amelyet érdemes volna megvenni.
Amint arról beszámoltunk, a Kazaa fájlcserélőt létrehozó svéd Niklas Zennström és a dán Janus Friis által 2002-ben alapított Skype-ot idén szeptemberben közel 3 milliárd dollárért vásárolta fel az egyik legnagyobb internetes vállalat, az aukciós portáljáról ismert eBay.