A Windows Vista része lesz a Microsoft AntiSpyware, azaz a Windows Defender
[Neowin] A Microsoft bejelentette, hogy új nevet kap a vállalat AntiSpyware alkalmazása, melyet a kémprogramok és adware programok ellen fejlesztenek. A redmondi óriás szoftverét -- melyet eredetileg a Microsoft által felvásárolt Giant Company Software fejlesztett -- Windows Defender névre kereszteltek át.
A Windows Defender nem csak különálló szoftverként lesz elérhető, hanem beépítésre kerül a 2006-ban megjelenő következő generációs operációs rendszerbe, a Windows Vistába is. A Windows Defender képességeit a szintén felvásárolt antivírus vállalat, a román GeCAD technológiáival bővítik tovább.
A továbbfejlesztett, új kezelőfelülettel ellátott szoftver frissítéseihez a Windows Update frissítési rendszeren keresztül lehet majd hozzájutni, a defeníciós állományokat pedig az alkalmazás továbbra is teljesen automatikusan tölti majd le az internetkapcsolaton keresztül. A frissített program Windows XP operációs rendszer alá is letölthető lesz. A Windows Defender elsőként a Vista novemberre várt második bétájában mutatkozhat be.
A jelenleg elérhető Microsoft Antispyware memóriarezidens modullal is rendelkezik, mely folyamatosan figyelve megakadályozza a kémprogramok települését a számítógépünkre, a közkedvelt Ad-Aware kémprogram-eltávolító alkalmazás csak fizetős változatban hordozza ezt a képességet nyújtó modulját.
Az alkalmazás a SpyNet rendszer használatával rendkívül gyorsan képes reagálni a legújabb kémprogramokra is, a telepítést követően mi magunk dönthetjük el, hogy részt veszünk-e a spyware-ek elleni küzdelemben. A felhasználó által gyanúsnak ítélt alkalmazások bekerülnek a SpyNet adatbázisába, majd a következő frissítéskor már mindenki értesülhet a legújabb spyware felfedezéséről is.