:

Szerző: Bodnár Ádám

2005. november 4. 09:38

Négy hónapig húzta az Oracle pénzügyi igazgatója

Négy hónap után távozik az Oracle nemrég kinevezett pénzügyi igazgatója, Greg Maffei, a helyét várhatóan Safra Catz elnök veszi majd át. A vállalat közleménye szerint Maffei más vállalatnál folytatja pályafutását.

[HWSW] Négy hónap után távozik az Oracle nemrég kinevezett pénzügyi igazgatója, Greg Maffei, a helyét várhatóan Safra Catz elnök veszi majd át. A vállalat közleménye szerint Maffei más vállalatnál folytatja pályafutását.

"Az Oracle egy nagyszerű cég és az eredményei működtetik, nem pedig az hogy én, Safra vagy Jeff Henley a pénzügyi igazgató" -- mondta Maffei. "Safra nagyon okos és sok tapasztalattal rendelkezik, nagyszerű pénzügyi igazgató lesz belőle" -- tette hozzá a távozó vezető. Egy belsős hírforrás szerint azonban Maffei és Catz között kiélezett harc dúlt a vezetésben és véleményeik többször kerültek összeütközésbe. Egyelőre nem tudni, hogy Maffei hol folytatja munkáját, csupán annyi biztos, hogy az illető cég nem a szoftveriparban tevékenykedik.

Maffei elmondása szerint nem meglepő, hogy távozása mögött személyes okokat sejtenek és ha valaki úgy távozik egy vállalattól, hogy nem mondja meg hová tart, az pletykákra ad okot. "Egy nagyon érdekes lehetőséget kaptam ami sokkal jobban illik a hosszú távú terveimbe" -- zárta le a témát Maffei. Az Oracle egyik szóvivője elmondta, hogy Maffei nem kap végkielégítést, mivel önként távozott a cégtől.

Greg Maffei sorozatban az Oracle második pénzügyi igazgatója, aki kevesebb mint egy évig tölti be ezt a posztot. Júniusi érkezése előtt Harry You volt az Oracle pénzügyi igazgatója, aki mindössze 9 hónap "szolgálat" után a BearingPointhoz igazolt.

a címlapról