Jól fogy a PlayStation 2
A Sony láthatóan nem fél a versenytársaktól: a vállalat megemelte a PlayStation 2 és PlayStation Portable konzolok eladási előrejelzését. A japán cég legfrissebb prognózisa szerint ebben a pénzügyi évben, amely jövő márciusig tart, 14 millió PS2 és szintén 14 millió PSP talál majd gazdára. A Sony korábban 13-13 millió PlayStation 2 és PSP forgalmazásával számolt. Egy éve a cég 16,7 millió PlayStation 2-t adott el, a PSP-t az előző pénzügyi évben még nem forgalmazták.
A PlayStation 2 hamarosan eddigi legerősebb ellenfelével találkozik, a Microsoft ugyanis november végén, illetve december elején dobja piacra az Xbox 360-at. Elemzői várakozások szerint a redmondiak új generációs konzoljából csak az idén 3 millió darab fogy majd. A Sony válasza legkorábban 2006-ban jöhet, ekkorra ígérik ugyanis a PlayStation 3-at. A Piper Jaffray elemzőcég szerint az Xbox 360 eladásai azonban legalább két éven keresztül felül fogják múlni a PlayStation 3-ét.
Az elemzőcég játékipari prognózisa szerint az Xbox 360-ból 2008 végéig összesen 19,6 millió példányt adnak el, míg PlayStation 3-ből csupán 15,5 millió fogy majd. A Microsoftnak tehát 4 millió konzolnyi előnyt jelent, hogy a gépe már idén ősszel megjelenik, míg a PlayStation 3 csak 2006-ban lesz kapható. 2008-ban azonban már a PlayStation 3 veszi át az uralmat a piacon, 8,5 milliós eladásaival megelőzve az Xbox 360-at.