Több mint 800 millió mobiltelefon eladása várható az idén
Az első féléves bomba eredmények és a harmadik negyedévben is folytatódó vásárlási láz miatt az iSuppli piackutató cég megemelte a mobiltelefon-piacra vonatkozó éves előrejelzését. Az iSuppli immár nem 740 millió, hanem 810 millió készülék eladására számít, ami 2004-hez képest 13,6 százalékos emelkedést jelent.
Új rekord született
A harmadik negyedévben világszerte 210 millió új mobiltelefon talált gazdára, ami új rekordot jelent az iparág történetében. A korábbi legerősebb negyedév a tavalyi negyedik volt, akkor 195 millió készüléket adtak el. Az iSuppli nemrégiben még arra számított, hogy a negyedik negyedében a mobiltelefon-eladások 218 millió darabra rúgnak, a legfrissebb prognózis szerint azonban meg fogják közelíteni a 240 millió darabot.
Scott Smyser, az iSuppli elemzője szerint várakozáson felül növekszik az új mobiltelefon-előfizetők létszáma, elsősorban természetesen a fejlődő piacokon, ahol az olcsó, GPRS-képes készülékek iránti igény minden elképzelést felülmúl. Az eladások nagyrészét azonban továbbra is azok a telefonok adják, amelyeket a régi, megunt darabok helyett vesznek a fogyasztók. Az elemző szerint most a beépített zenelejátszóval és 1 megapixeles vagy nagyobb felbontású kamerával rendelkező készülékek a legnépszerűbbek.
Szárnyal a Motorola és a Sony Ericsson
Egy rivális piackutató cég, a Strategy Analytics is megemelte a mobiltelefon-eladásokra vonatkozó előrejelzését, vállalat legfrissebb prognózisa szerint 2005-ben világszerte 800 millió készüléket adnak majd el. A piackutató cég adatai szerint a harmadik negyedévben 209 millió mobiltelefont adtak el, a három első negyedévben pedig összesen 566 milliót. Neal Mawstin kutatási igazgató szerint az idei negyedik negyedévben az eladások újabb rekordot döntenek majd, így a 2005-ös mobilpiac értéke várhatóan el fogja érni a 120 milliárd dollárt.
A Strategy Analytics adatai szerint a harmadik negyedévben a Nokia 31,9 százalékos részesedésével piacvezető volt a gyártók között. A második helyen a Motorola állt, amely a RAZR V3 sikerének köszönhetően a piac 18,5 százalékát kaparintotta meg. Az amerikai mobilgyártó 1999 óta nem ért el ilyen magas piaci részesedést. A Samsung részesedése némileg visszaesett, az LG és a Sony Ericsson azonban növelni tudta eladásait. Utóbbi vállalatnál elsősorban a K750i, valamint a W800 voltak a sikertermékek.