Ötödével növelte szoftverlicenc-eladásait az SAP
Az SAP AG csütörtökön hozta nyilvánosságra a szeptember 30-án zárt harmadik pénzügyi negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit, amelyek felülmúlták az elemzői várakozásokat. A vállalat hangsúlyozta, hogy a nagyszerű mutatókat a legfőbb vetélytárs Oracle-lel szemben nem felvásárlásokkal érte el, hanem szerves növekedéssel.
Az SAP negyedéves bevétele 2,01 milliárd eurót tett ki a, ami 13 százalékkal magasabb a 2004 hasonló időszakára vonatkozó értéknél. A nettó eredmény 334 millió eurót, az egy részvényre jutó nyereség (EPS) pedig 1,08 eurót tett ki, ez 15 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi értékekhez képest. "Vállalatunk a harmadik negyedévben is nagyszerű teljesítményt nyújtott" -- nyilatkozta Henning Kagermann, az SAP elnök-vezérigazgatója. "Rekordszintű szoftverárbevételt értünk el, részesedést hódítottunk el közvetlen versenytársainktól és tovább erősítettük vezető pozíciónkat az Egyesült Államok piacán."
Az elemzők által nagy figyelemmel kísért új szoftverlicenc-eladások 20 százalékkal 590 millió euróra emelkedtek, az Egyesült Államokban 34 százalékos, az EMEA régióban 6 százalékos növekedést könyvelhetett el az SAP. Európában elsősorban Németországban ért el kiemelkedő eredményt a vállalat, itt az új licencek forgalma 12 százalékkal ugrott meg. Az ázsiai régió növekedése 18 százalékos volt.