:

Szerző: Bodnár Ádám

2005. október 20. 11:29

Újra növekedési pályán az eBay

Noha az eBay forgalma és nyeresége is jelentősen növekedett a legutóbbi negyedévben, a vállalat részvényeinek árfolyama csökkent, ugyanis a 2006-os kilátások alulmúlták az elemzői előrejelzéseket.

[HWSW] Noha az eBay forgalma és nyeresége is jelentősen növekedett a legutóbbi negyedévben, a vállalat részvényeinek árfolyama csökkent, ugyanis a 2006-os kilátások alulmúlták az elemzői előrejelzéseket.

Az internetes aukciós portáljáról ismert, a Skype internet-telefont is nemrég bekebelező vállalat a harmadik negyedévben 1,11 milliárd dollár bevétel mellett 255 millió dollár nettó eredményt ért el. Egy évvel korábbal az eBay bevétele 805,9 millió dollár volt, a profit pedig 182,3 millió dollár, vagyis a bevétel éves szinten 40 százalékkal, a profit pedig 37 százalékkal ugrott meg. Az egyszeri tételek figyelmen kívül hagyásával számított eredmény részvényenként 20 cent volt, ami megfelelt az elemzői várakozásoknak és az eBay saját előrejelzésének is.

Az eBay amerikai bevételei 29 százalékkal nőttek, a nemzetközi forgalom pedig 43 százalékkal ugrott meg, elsősorban a német eBay teljesített kiemelkedően. Az aukciós portálon a harmadik negyedévben 458,6 millió árut kínáltak eladásra a felhasználók, ami éves szinten 32 százalékos növekedést és egyben új rekordot is jelent. Az eBay oldalain eladott áruk értéke 10,8 milliárd dollárt tett ki.

A jelenlegi negyedévre a vállalat 1,245-1,285 milliárd dolláros bevételt és részvényenként 16 cent nettó profitot vár. Az eBay megemelte 2005-ös előrejelzését, a vállalat immár 4,47 és 4,51 milliárd dollár közötti bevételre számít, szemben a korábbi 4,34-4,41 milliárdos előrejelzéssel. Az akvizíciók miatt azonban a részvényenkénti profit csak 74 cent körül várható, szemben a korábbi 77-78 centes előrejelzéssel.

Elemzők üdvözölték, hogy az eBay ismét növekedési pályára állt, az elmúlt negyedévek során a szakértők többször is aggodalmukat fejezték ki a vállalat jövőbeli növekedési kilátásaival kapcsolatban. A cég papírjainak árfolyama mégis 6 százalékkal csökkent a rendes kereskedés után, miután az eBay módosította 2006-os prognózisát is, a legújabb előrejelzés 5,7 és 5,9 milliárdos bevételről és részvényenként 96 cent és 1,01 dollár közötti nyereségről szól, miközben az elemzők átlagosan 1,03 dollárra számítottak.

a címlapról