A zenelejátszós mobiloknak köszönheti remek eredményeit a Nokia
Közel harmadával emelkedett a Nokia harmadik negyedéves profitja, mivel igen erőteljes volt a kereslet a kamerával és a zenelejátszóval felszerelt mobiltelefonok iránt.
A szeptember 30-án zárult időszakban a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója 8,4 milliárd eurós bevétel mellett 881 millió euró nyereséget ért el, ez a bevétel tekintetében 18 százalékos, a nyereség tekintetében pedig 29 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A vállalat a múlt hónapban már jelezte, hogy a mostani negyedévben erős eredményekre számít, mivel a vártál erősebb a mobiltelefonok iránti kereslet.
A negyedév során a Nokia 66,6 millió mobiltelefont adott el, ami rekord a vállalat történetében. A cég becslése szerint a készülékek világpiaca a harmadik negyedévben 199 millió darabot tett ki, így a saját piaci részesedését 33 százalékosra teszi, ez egy százalékponttal magasabb mint tavaly ilyenkor. A Nokia ismét módosította éves mobilpiaci előrejelzését, a vállalat szerint 2005-ben nem 760, hanem 780 millió mobiltelefon talál majd gazdára a tavalyi 643 millió után.
A multimédiás képességekkel -- kamera, zenelejátszó -- felvértezett mobiltelefonok forgalma 55 százalékkal növekedett egy év alatt. A cég közleménye szerint rendkívül jól fogyott a harmadik generációs 6680 telefon, amely beépített zenelejátszót és 1,3 megapixeles kamerát tartalmaz, de a kifejezetten fényképezésre kihegyezett, 2 megapixeles autófókuszos optikával felvértezett N90 is jól teljesített a piacon.