Emberhiány, nemcsak nálunk
A technológiai ipar szerencsétlen módon felkészületlenül fogadja majd azokat a problémákat, melyek az új eszközökre jelentkező, robbanásszerűen megjelenő és növekedő igényekkel jelentkeznek majd az elkövetkezendő években - mondta a világ legnagyobb számítógép-gyártójának, a Compaq-nak a vezetője, Michael Capellas.
Capellas szerint a technikai fejlődés miatt hamar hiány jelentkezett a képzett technikusokból, illetve nincs elgendő tanár sem, akik a következő generáció képzéséről gondoskodni tudnának.
Capellas véleménye szerint az emberek nem fogják elhagyni személyi számítógépiket, illetve nem lesznek minden funkciót egyben tudó eszközök sem. A hordozható eszközök inkább kiegészíteni, mint kiváltani fogják helyhez kötött társaikat.
Mint arról nemrég mi is írtunk, hazánkban is fontos probléma az egyetemi és főiskolai oktatói gárda kiöregedése. A helyzeten csak az oktatói bérek nagymértékű emelése segíthetne, amire jelenleg nincs sok remény. Sovány vigasz, hogy emiatt nem fogunk lemaradni a viág többi részétől: ugyanebben a cipőben járnak.