Továbbra is erős mobilpiaci növekedésre számít a Nokia
Jorma Ollila |
"Jövőre még jobbak leszünk"
Ollila elmondása szerint a Nokia hónapról hónapra módosítja terveit, ugyanis a telített piacokon is várakozáson felüli a növekedés, ahogy a vevők lecserélik régi készülékeiket a fejlettebb, újabb modellekre. Emellett a fejlődő piacokon is elképesztő kereslet tapasztalható, ahol a Nokia olcsó készülékeivel igyekszik kiharcolni a piacvezető pozíciót. "A Közel-Keleten és Afrikában ugyanazt a rohamot látjuk, ami hét-nyolc éve Kínára, pár éve pedig Latin-Amerikára volt jellemző" -- mondta Ollila.
A jövőre leköszönő Nokia-vezér szerint a folyamatosan növekedő piacon a Nokia is jól teljesít. Bár a vállalat részesedése 2004 tavaszán csökkenésnek indult, ma ismét emelkedik. "Nagy előrelépéseket tettünk a piaci részesedés tekintetében, nézzék majd meg a harmadik negyedéves adatokat." A Nokia október 20-án teszi közzé harmadik negyedéves eredényeit. "Elégedettek vagyunk a termékkínálatunkkal, de jövőre még jobbak leszünk" -- tette hozzá Ollila.
A Nokia szeptemberben a mobiltelefonok iránti erős kereslet miatt megemelte negyedéves pénzügyi előrejelzését. A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója a korábbi 7,9-8,2 milliárd euró helyett már 8,4-8,5 milliárd eurós bevételre számít. A Nokia szerint eladásai a piaci növekedést felülmúló ütemben bővültek, vagyis piaci részesedést vett el a versenytársaktól. A vállalat azt is közölte, hogy nem csak a termékei iránti kereslet volt erős, hanem az árak is lassabban csökkentek a vártnál. A Nokia így a nyereségre vonatkozó prognózisát is felfelé módosította.
Cél a 40 százalék
A piaci részesedés növelésére tett kísérlet az árak rovására ment, azonban Ollila úgy véli, a piaci részesedés növelése kulcsfontosságú a kritikus tömeg elérése érdekében, és ennek oltárán be kellett áldozni a magasabb árakat. A cég továbbra sem tett le arról a céljáról, hogy idővel 40 százalékos részesedéssel rendelkezzen a mobilpiacon. A Gartner piackutató cég legfrissebb, második negyedéves adatai szerint a Nokia világpiaci részesedése 32 százalék.
Elemzők korábban azt vetették korábban a Nokia szemére, hogy nincsenek a kínálatában szétnyitható mobiltelefonok, később pedig azért kritizálták a finn céget, mert nem tudott a Motorola RAZR V3-hoz hasonló nagy durranással előállni. Olli-Pekka Kallasvuo, a Nokia operatív igazgatója és az elnök-vezérigazgatói poszt várományosa szerint azonban a vállalatnak többre van szüksége egy nagy durranásnál, sok nagy durranás kell, minden piaci szegmensbe egy.