:

Szerző: castor

2005. szeptember 21. 14:03

Magyar stratégiai játékok PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra

A budapesti székhelyű Digital Reality szoftverfejlesztő cég sajtóközleményben jelentette be, hogy a németországi CDV Software Entertainment kiadóvállalattal együttműködve közösen tervezett és fejlesztett stratégiai játékok készítésébe kezdtek a következő generációs konzolgépekre. A programok amellett, hogy az ígéretek szerint lehengerlő játékmenettel és stílusteremtő grafikával fognak bemutatkozni, valódi fehér hollónak számítanak majd a piacon, ugyanis az összetett irányítási rendszer miatt eddig rendkívül kevés konzolos stratégiai játék jelent meg.

[HWSW] A budapesti székhelyű Digital Reality szoftverfejlesztő cég sajtóközleményben jelentette be, hogy a németországi CDV Software Entertainment kiadóvállalattal együttműködve közösen tervezett és fejlesztett stratégiai játékok készítésébe kezdtek a következő generációs konzolgépekre. A programok amellett, hogy az ígéretek szerint lehengerlő játékmenettel és stílusteremtő grafikával fognak bemutatkozni, valódi fehér hollónak számítanak majd a piacon, ugyanis az összetett irányítási rendszer miatt eddig rendkívül kevés konzolos stratégiai játék jelent meg.

A fejlesztéssel kapcsolatban Teut Weidemann, a CDV műszaki igazgatója elmondta, hogy tervük szerint a PC-s stratégiai játékok készítésében és kiadásában lévő nagy tapasztalatukat kiaknázva és ezen képességeik birtokában élvonalbeli stratégiai élménnyel szolgálhatnak azoknak, akik szerint ez a terület kizárólag a PC-s játékok birodalma. Peller Andrásnak, a Digital Reality ügyvezető igazgatójának véleménye szerint ez a következő logikus lépés a stratégiai játékok piacán való terjeszkedés érdekében, és a közös fejlesztésekkel tovább emelhetik a játékosok által a konzolra készített stratégiai játékokkal szemben elvárt minőséget.

A minőségre azonban már a fejlesztés korai stádiumában garancia lehet a CDV Software Entertainment neve, amely élvonalbeli stratégiai és háborús játékok kiadója és terjesztője világszerte. A németországi Karlsruhe-ben alapított és ott is székelő, tőzsdén is jelenlévő cég -- olyan játékokkal, mint a Sudden Strike, a Codename: Panzers, a Cossacks, vagy a Blitzkrieg -- Európa vezető kiadója a PC-s stratégiai játékok terén.

a címlapról