:

Szerző: Bodnár Ádám

2005. szeptember 15. 12:15

Decemberre már Európában is kapható lesz az Xbox 360

A Microsoft a Tokyo Game Show rendezvényen bejelentette, hogy a következő generációs játékkonzolja az Egyesült Államokban már Hálaadás napján az üzletekben lesz. A redmondiak tegnap közölték, hogy az Xbox 360 USA-ban november 22-től lesz kapható, Európába december 2-án érkezik, a japán vásárlók pedig december 10-én vehetik kézbe. A Microsoft már korábban is határozottan állította, hogy az Xbox 360 az ünnepi vásárlási láz kezdetén a boltokba kerül, tegnapig azonban a cég nem árulta el a piaci premier pontos dátumát.

[HWSW] A Microsoft a Tokyo Game Show rendezvényen bejelentette, hogy a következő generációs játékkonzolja az Egyesült Államokban már Hálaadás napján az üzletekben lesz. A redmondiak tegnap közölték, hogy az Xbox 360 USA-ban november 22-től lesz kapható, Európába december 2-án érkezik, a japán vásárlók pedig december 10-én vehetik kézbe. A Microsoft már korábban is határozottan állította, hogy az Xbox 360 az ünnepi vásárlási láz kezdetén a boltokba kerül, tegnapig azonban a cég nem árulta el a piaci premier pontos dátumát.

Több hónapos előny

A Microsoft így több hónapos előnybe kerül a vetélytársakkal szemben, a Sony például csak jövőre tervezi a PlayStation 3 bemutatását, a Nintendo új generációs készülékéről, a Revolutionről pedig egyelőre mindössze annyit tudni, hogy fejlesztik, a japán cég a piaci bevezetés idejét még csak megközelítőleg sem árulta el. Az időbeli elsőség kapóra jöhet Redmondnak: a jelenleg piacon levő konzolok közül a PlayStation 2 került elsőként piacra és toronymagasan vezeti is az eladási listákat. A PS2-ből eddigi története során már közel 100 millió példány talált gazdára, míg Xboxból alig több mint 20 milliót adtak el.

Kérdés persze, hogy a pár hónapos előny mire lesz elég a Microsoftnak, piaci elemzők szerint ugyanis az elsőség kérdése nem csak a naptárban dől el. A vállalat mindenesetre mindent megtesz annak érdekében hogy sikerre vigye az Xbox 360-at, számos fejlesztőt nyertek meg a konzol támogatására és teljesen átalakították az Xbox Live internetes többjátékos szolgáltatást is annak érdekében, hogy az minél több felhasználót vonzzon.

Szakértők úgy vélik, 2006-ban még jócskán kitart az Xbox 360 lendülete. Schelley Olhava, az IDC elemzője szerint jövőre a Microsoft konzoljából több mint 12 milliót adnak majd el, miközben csak 3,9 millió PlayStation 3 és 2,7 millió Nintendo Revolution kerül a vevőkhöz. A szakértő ugyanakkor úgy véli, 2009 végére a PlayStation 3 már átveszi a piacvezető pozíciót az Xbox 360-tól.

Példátlanul erős játékfelhozatal

Az Xbox 360-ból két változat kerül piacra. Képességeit tekintve mindkét konzol azonos lesz, a drágább változathoz azonban extraként egy 20 gigabájtos merevlemezt, vezeték nélküli kontrollert, Ethernet-csatlakozót és tévé-távirányítót ad a Microsoft. Ezeket a perifériákat az olcsóbb verzióhoz is meg lehet vásárolni. Az olcsóbb verzió 299 dollárba, a drágább pedig 399 dollárba fog kerülni.

Az Xbox 360-hoz a megjelenés napján legalább 25, legjobb esetben azonban akár 40 játék is elérhető lesz, ami példátlan a konzolipar eddigi történetében. A szoftverek között ráadásul olyan húzónevek sorakoznak fel, mint a Final Fantasy XI, a Need for Speed Most Wanted vagy a Resident Evil 5.

Az idei ünnepi szezont a PlayStation 3-mal már biztosan lekéső Sony fegyvere a PlayStation 2 árának csökkentése lehet, elemzők egyöntetűen arra számítanak, hogy a japán vállalat az ősszel leviszi a készülék árát, akár 100 dollárra. Mások azonban úgy vélik, ez nem fenyegeti az Xbox 360 eladásait, hiszen azok a vevők, akik csak a mostani árleszállítás után engedhetik meg maguknak a PlayStation 2-t, valószínűleg amúgy sem vették volna meg a vadonatúj Xbox 360-at háromszoros vagy négyszeres áron.

a címlapról