Kikerült Magyarország a VoipBuster ingyenesen hívható országai közül
Véget ért a VoipBuster hazai felhasználóinak kánaánja, a hang-a-hálón technológiával biztosított, úgynevezett VoIP (voice over IP) telefonos szolgáltatás ingyenesen hívható országai közül sajnos tegnap kikerült Magyarország -- bár a percdíj továbbra is kecsegtető, rendkívül alacsony.
A legismertebb Skype-hez képest a VoipBuster körülbelül féláron számlázza egy hazai vezetékes szám hívását, az egyenlegünket csupán percenként 1,1 eurocent, azaz körülbelül 2 forint 80 fillér csökkenti. A program ugyanakkor számos külföldi ország vezetékes számainak hívását továbbra is ingyenesen teszi elérhetővé, így díjmentesen telefonálhatunk az Egyesült Államokba, Kínába, vagy akár Nagy-Britanniába is.
Olcsón jót
Az alacsony díjakat az teszi lehetővé, hogy az üzemeltetőknek nem kell drága hálózatot fenntartaniuk, illetve rendelkezésükre áll az internet hatalmas hálózata. A drága interkontinentális vonalak helyett a lényegében ingyenes világhálót használhatják a társaságok a hangunk utaztatására, akár a világ másik felére is.
A VoipBuster továbbra is bétatesztben üzemel, ezért a program működésében, a hívások bonyolításában még lehetnek fennakadások. A folyamatosan fejlesztett, már egyenlegünket is eláruló egyszerű internettelefon-kliens nem csak a vezetékes vagy mobilszámok hívására alkalmas, hanem két számítógép közötti kommunikációra is, ehhez csupán a másik fél felhasználói nevét kell beírni a programba.
Öt eurós egyenleg
Az alig néhány másodperc alatt frissen regisztrált "számlánk" természetesen nulla eurós egyenleggel rendelkezik, azonban ekkor is lehetőség nyílik az ingyenes vezetékes számok hívására, egy perc időtartamig. Ahhoz, hogy a korlátlan ingyenes hívás opciót ki tudjuk aknázni, csupán egy dombornyomott VISA vagy EM/MC bankkártyára, vagy egy PayPal számlára van szükségünk. A minimálisan 5 euróval feltölthető egyenlegünk ezt követően teljesen ingyenes hívást biztosít számos külföldi országba, illetve elméletileg ezért az 5 euróért (~1250 Ft) több mint 7,5 órán keresztül beszélhetünk a hazai vezetékes telefonok tulajdonosaival.
Fontos tudni, hogy a használati feltételek szerint a szoftver nem válthatja ki a normál telefonokat: a szolgáltatásra semmilyen garancia sincs, nem használható vészhívások lebonyolítására és a szoftver használatából bekövetkező esetleges károkért semmilyen formában sem vállalnak felelősséget. Mivel azonban a program és használata teljesen ingyenes, a felhasználók lényegében semmilyen rizikót sem vállalnak.
Véleménye van?