Késik a .xxx domain bevezetése
[AP] Az internet egyik fő felügyelő szervezete, az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) kedden léptette volna érvénybe a kizárólag felnőtteknek szánt tartalmak részére létrehozott .xxx legfelsőbb szintű domaint. Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium egyik miniszerhelyettesének levele miatt azonban a szervezet egy hónappal, szeptember 15-ére elhalasztotta a jóváhagyás következő tervezett napját.
A család, meg a gyerekek...
Michael D. Gallagher arra kérte az ICANN igazgatótanácsát, hogy fontolják meg a kérdést még egyszer, és az egész internetes közösség érdekeit szem előtt tartva döntsenek. Gallagher azzal indokolta lépését, hogy a minisztérium eddig példátlan mennyiségű, több mint hatezer levelet kapott az állampolgároktól, amelyek az .xxx bevezetését ellenzik. A kifogásolók az ismert konzervatív érveket sorakoztatják fel a gyermekek és a családok védelmében. Gallagher sietett tisztázni, nem a pornó domain teljes visszautasítását sürgeti.
A miniszter-helyettes levele azért késztette az ICANN-t halogatásra, mert a Kereskedelmi Minisztérium vétójoggal bír a szervezet döntéseiben. Ez a hatalom az internet létrejöttének történelmére vezethető vissza: az internet elődjének számító katonai számítógép-hálózatot (ARPANET) az amerikai kormányzat pénzelte. A nemzetközi domainek adminisztrálására a kormány jogosította fel az e célból megalakuló ICANN-t, még 1998-ban.
De nem csak az Egyesült Államokból érkeztek ellenző hangok. Az ICANN-t a kormányzati tanácsadók testületének elnöke már korábban figyelmeztette, hogy több ország is kényelmetlennek érzi a pornócímet, ugyanakkor konkrétan nem nevezett meg egyetlen egyet sem. A fő támogató, az ICM Registry regisztrátor igazgatótanácsának elnöke, Stuart Lawley csalódottságának adott hangot az ICANN lépésével kapcsolatban. Lawley úgy véli, hogy elég idő állt rendelkezésre az előző hetekben, hónapokban, az ellenérveknek nem az utolsó pillanatban kellene érkezniük.
Szigorúan szex
Az .xxx domainvégződés azért került napirendre már öt évvel ezelőtt, hogy az egyre növekvő, és a web jelentős részét képező pornóipar helyzete és működése letisztuljon. A javaslat szerint az .xxx domainen bejegyzett oldalaknak mind írásos felelősségvállalást kellene adniuk működésükről, többek között arról, hogy nem folyik vírusok, férgek terjesztése, vagy kéretlen levelekhez címek begyűjtése az oldalon. A online bűnözés terén elterjedt gyakorlat, hogy a valós célt pornóoldallal álcázzák.
Mindazonáltal az .xxx domain használata önkéntes lenne. Szkeptikusok szerint a pornóoldalak többsége megtartaná eddigi címét is, ugyanis a főként vállalatoknál alkalmazott tartalomszűrés nemes egyszerűséggel letiltana minden .xxx oldalt, míg a .com vagy más domainek alatt található oldalaknak lehet még esélye, ha megfelelően vannak megtervezve. Becslések szerint az online pornó 12 milliárd dolláros piac.
Az alkalmazottak improduktív netezgetése több milliárd dollár kiesést okoz a vállalatoknak világszerte -- vélik egyes elemzők. Sok vállalat, elsősorban a fejlettebb infrastruktúrával rendelkező nagyobb multinacionális cégek korlátozzák a neten elérhető szolgáltatásokat. A munkahelyről netezők azonban így is jelentős piacot jelentenek a felnőtt tartalmat kínálók számára, nem érdekük önként segíteni a szűrést.