Nyereséges a Transmeta
Történetének első nyereséges negyedévén van túl a Transmeta, amely nemrégiben jelentős átszervezésen esett át és megszabadult korábbi fő tevékenységétől, a processzotgyártástól. A cég ma már szellemi tulajdonának áruba bocsátásával keresi kenyerét.
Termék- helyett licencértékesítés
A június 30-án zárult negyedév során a vállalat 24,7 millió dollár bevétel mellett 6,8 millió dollár nyereséget ért el, ami részvényarányosan 4 cent. Az első negyedévben a Trasmeta bevétele csupán 6,9 millió dollár volt, amihez 21,1 millió dollár veszteség társult. A tavalyi második negyedévben a vállalat 6 millió dolláros bevételről és 26,8 milliós veszteségről számolt be.
A most lezárt negyedévben a Transmeta a tulajdonában levő licencek értékesítéséből 10 millió dolláros bevételhez jutott, a szolgáltatásokból származó forgalom pedig 7,6 millió dollárt tett ki. A korábbi első számú bevételi forrás, a processzorok értékesítése csupán 7,1 millió dollárt hozott a konyhára. A termékértékesítésből származó bevétel elsősorban a visszamaradt raktárkészletek nyomott áron való kiárusításának eredménye.
Helyes döntés
Emlékezetes, hogy az alacsony fogyasztású mobil processzorairól ismert, korábban veszteséget veszteségre halmozó Transmeta idén áprilisban jelentette be, hogy elhagyja a processzorpiacot és a termékek értékesítése helyett a szellemi tulajdonából és szakértelméből kíván tőkét kovácsolni. A vállalat energiatakarékos technológiáját olyan cégek licencelik, mint a Sony, a Fujitsu és az NEC.
A vállalat beszüntette Crusoe és 130 nanométeres csíkszélességű Efficeon chipjeinek gyártását, ma már csak a legmodernebb, 90 nanométeres csíkszélességű technológiával gyártott Efficeonok elérhetők a kínálatában, azonban a korábbinál magasabb áron. Az átszervezés részeként lemondott elnök-vezérigazgatói tisztségéről Matthew Perry, azóta Arthur Swift korábbi marketing-vezető irányítja a céget.
A vállalat az átszervezés részeként megvált közel 70 alkalmazottjától is, így már csak alig 200-an maradnak a cégnél. Arthur Swift elnök-vezérigazgató szerint az eredmények igazolják a vállalat korábban meghozott stratégiai döntésének, az üzleti modell megváltoztatásának a helyességét.