Az Oracle-ügyfelek egyre jobban kedvelik a Linuxot
Öt év múlva az Oracle ügyfeleinek fele már Linuxon futtatja a vállalat szoftvereit -- vélekedett Charles Phillips elnök, aki a San Franciscóban jelenleg is zajló LinuxWorld konferencián beszélt a nyílt forrású operációs rendszerről. Phillips szerint a Linux kulcsfontosságú az Oracle számára.
A világ második legnagyobb szoftvergyártójának elnöke úgy véli, az ügyfelek közül egyre többen ismerik fel, hogy a Linux költségei alacsonyabbak és a fejlesztések is kiszámíthatóbbak, így napról napra növekszik azoknak a száma, akik éles körülmények között is bevetik. Phillips elmonda, hogy jelenleg az Oracle-ügyfelek 20 százaléka futtat Linuxot de öt éven belül az arány meghaladhatja az 50 százalékot is.
Az Oracle elnöke a LinuxWorld közönségének elárulta, az is a Linux elfogadottságát bizonyítja, ahogy ügyfeleik közül egyre többen állnak át a nyílt forrású operációs rendszerre üzletileg kritikus adatbázisaik esetében is. Prezentációja során Phillips rámutatott, hogy az Oracle régóta a Linux első számú támogatói között található, a vállalatnak már 1998-ban volt linuxos adatbáziskezelője, ami két évvel később pedig már 64 bites változatban is elérhető volt.
A Linux támogatása meg is hozta gyümölcsét, a 2004-es adatok szerint linuxos adatbázis-piacon az Oracle részesedése 81 százalék, míg a nagy vetélytárs IBM-é csupán 17 százalék. Phillips előadásában elhangzott, hogy olyan jelentős ügyfelek használnak Oracle adatbázist Linux operációs rendszeren, mint az Amazon.com internetes áruház.