A VMware nyílt forrásúvá teszi virtualizációs technológiáját
[eWeek/HWSW] A VMware megnyitja virtualizációs technológiáinak forrását annak érdekében, hogy azt a Linux fejlesztői beépíthessék az operációs rendszerükbe. Az EMC által megvásárolt, virtualizációra fókuszáló vállalat hétfőn jelentette be, hogy az x86-alapú szerverekhez szánt virtualizációs technológiáját, a VMware ESX Servert nyílt forrásúvá teszi. A forrást bárki ingyenesen elérheti, aki részt vesz a VMware Community Source elnevezésű programban.
Virtualizációs szövetség alakul
A VMware tájékoztatása szerint a vállalat célja hogy lehetővé tegye az informatika számára a virtualizációs szabványok felállítását, egyesítve a különféle hardver- és szoftvergyártók erőfeszítéseit. Az így bekövetkező együttműködés a szoftvercég várakozásai szerint az egymással együttműködni képes alkalmazások és rendszerek számának növekedésével és a virtualizáció szélesebb körben történő elterjedésével járna.
"A virtualizáció egyre szélesebb körben kerül felhasználására az ügyfelek számára nyújtott előnyei révén. Azonban ez az ökoszisztéma a nyílt szabványok bevonásával fejlődhet a lehető legteljesebbé. Ezért a VMware iparág-szerte vezető termékeinek API-jait és forrását mindenki számára elérhetővé teszi. Bízunk abban, hogy ebben az új fázisban lényegesen hatékonyabb együttműködést valósíthatunk meg partnereinkkel, és hisszük, hogy ez a legjobb módja annak, hogy ügyfeleink a lehetőségek határáig kihasználhassák az x86-alapú virtualizációs réteget" -- ismertette közleményében Diana Greene, a VMware elnöke.
A WMware termékei elsősorban a Microsoft és a XenSource megoldásaival versenyeznek. A XenSource is Linuxra épülő virtualizációs megoldást kínál, csakúgy, mint a WMware ESX Server. A Xen technológiája azonban egyelőre elterjedtebbnek látszik linuxos körökben, amiben az is segítségére van, hogy a legújabb kernelben már beépítetten megtalálható a Hypervisor névre is hallgató technológia, ami több operációs rendszer párhuzamos futtatását teszi lehetővé egy vékonyka Linux segítségével. A VMware nyilvánvalóan mindent meg fog tenni azért, hogy saját megoldása is a köztudatban maradjon, és minél többen használják azt.
A VMware ESX Server ezentúl sokkal inkább meg tud felelni a nyílt forrású társadalom igényeinek, hiszen fejlesztésében és tervezésében immár sokkal szélesebb réteg vehet részt. A kezdeményezés elindításaként a VMware a fejlesztők rendelkezésére kívánja bocsátani a Virtual Machine Hypervisor Interfaces (VMHI) keretrendszert, amivel a cég virtualizációs technológiáit bármilyen alkalmazáson és rendszerkomponensen keresztül ki lehet használni.
Közös szabványok, egyre több támogató
A virtualizáció elterjedéséhez és elfogadásához elengedhetetlen egy szabványok által definiált hypervisor megoldás. A VMware kezdeményezésének egyik legfontosabb célja ennek megteremtése, lehetővé téve a heterogén platformok közötti együttműködést és a rendszermenedzsment drasztikus leegyszerűsítését.
Az AMD és az Intel új processzoraiban megtalálható beépített virtualizáció-támogatás szintén felgyorsíthatja a technológia elterjedését, hiszen a virtualizáció ezek után már nem csak szoftverek, hanem hardveres megoldások útján is megvalósíthatóvá válik.
Mindkét processzorgyártó csatlakozott a VMware által indított Community Source kezdeményezéséhez, ám az együttműködésük eredményére várhatóan 2006-ig várni kell, ugyanis az első virtualizációt támogató processzorok csak akkor jelennek meg. A támogatók hosszú sorában megtalálható még a Dell is, akik szervereikben szeretnék felhasználni a virtualizációs technológiákat, hogy azok kedvezőbb megoldást nyújtsanak a még mindig sokak által használt Unix-alapú szerverek elennében.