Dél-Korea is vizsgálja az Intel tisztességes piaci magatartását
Paul Otellini |
USA, EU, Japán
Az Intel ellen jelenleg az Európai Unió és az Egyesült Államok is folytat hasonló vizsgálatot, amely azt próbálja felderíteni, hogy a vállalat vajon törvényes kedvezményeket nyújt-e a vele szerződő számítógépgyártóknak, illetve hogy ez a gyakorlat korlátozza-e a szabad piaci versenyt. A Mercury Research adatai szerint az Intel az (x86) processzorok világpiacán 82,3 százalékos részesedéssel rendelkezik, míg az AMD-nek be kell érnie 16,2 százalékkal.
Emlékezetes, hogy az AMD nemrégiben az Egyesült Államokban és Japánban is trösztellenes pert indított az Intel ellen azt állítva, hogy a világ legnagyobb félvezetőgyártója tisztességtelenül versenyez a piacon és törvénytelen eszközöket vet be annak érdekében, hogy kiszorítsa a versenytársakat. Az AMD szerint az Intel több esetben is megfenyegette, zsarolta a nagy PC-gyártókat, hogy azok ne vásároljanak AMD processzorokat.
Tiltott kedvezmény?
Amint arról lapunk is beszámolt, a japán versenyhivatal még tavasszal hozta nyilvánosságra azt a jelentését, amely kimondta, hogy az Intel megsértette a távol-keleti ország trösztellenes törvényeit, aláásva ezzel riválisa piaci pozícióit. A hivatal jelentésében is az állt, hogy a világ vezető chipgyártója árkedvezményeket, utólagos visszatérítéseket és promócióra fordítható pénzügyi forrásokat biztosított azon partnereinek, amelyek kizárólag, vagy szinte kizárólag Intel-alapú gépeket forgalmaznak.
Az Intel ezt a tevékenységet sosem tagadta, ugyanakkor visszautasította bűnösségét. A vállalat közölte, nem tiltakozik a hatóság felszólítása ellen, és eleget tesz az abban foglaltaknak, amely az inkriminált gyakorlat beszüntetését követeli. Az AMD júliusban azonban 55 millió dolláros kártérítési pert indított az Intel ellen. A vállalat közlése alapján az összeget az Intel illegális tevékenysége által kiesett nyereség alapján becsülték.
Paul Otellini, az Intel elnök-vezérigazgatója az üggyel kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott, hogy vállalata ugyan rendkívül agresszívan, de tisztességesen és az adott ország törvényeit betartva versenyez a piacon, és ez a jövőben is így marad. Véleménye szerint ez az ügy is hamar és probléma nélkül fog megoldódni, ahogyan a korábbi hasonló esetek.