:

Szerző: Budai Péter

2005. július 27. 09:38

Ma érkezik a Windows Vista első bétája?

[Microsoft-Watch/HWSW] Hamarosan elérhetővé válik a Longhorn, vagy új nevén Windows Vista első béta változata. Múlt hét pénteken, a Windows Vista név felfedésekor a Microsoft augusztus 3-át jelölte meg a béta érkezési időpontjának, azonban az már bizonyos, hogy a tesztverzió már elkészült, és a napokban egy szűkebb réteg már hozzá is férhet. A rendszer az IT-szakemberek és fejlesztők számára a vállalat eddigi tájékoztatása szerint augusztus 3-a után lesz letölthető, bár egyes források tudni vélik, hogy a Microsoft előrehozta a béta megjelenési időpontját a mai napra.

[Microsoft-Watch/HWSW] Hamarosan elérhetővé válik a Longhorn, vagy új nevén Windows Vista első béta változata. Múlt hét pénteken, a Windows Vista név felfedésekor a Microsoft augusztus 3-át jelölte meg a béta érkezési időpontjának, azonban az már bizonyos, hogy a tesztverzió már elkészült, és a napokban egy szűkebb réteg már hozzá is férhet. A rendszer az IT-szakemberek és fejlesztők számára a vállalat eddigi tájékoztatása szerint augusztus 3-a után lesz letölthető, bár egyes források tudni vélik, hogy a Microsoft előrehozta a béta megjelenési időpontját a mai napra.

A Microsoft kedden tette elérhetővé a Windows Vista adatvédelmi nyilatkozatait és bár ezeket sokan nem olvassák el, most ebből derült ki a legtöbb információ arról, pontosan mi is lesz benne az első bétában, melyek érintik a felhasználók adatainak felhasználását, és a rendszer általános biztonságát.

Mi lesz az első bétában?

Az első béta az ActiveWin tájékoztatása szerint az 5112-es buildből készült, az azonban kérdéses, hogy milyen funkciókat próbálhatunk ki benne. Ami biztos, hogy az Aero felhasználói felületet és a cikkünkben részletesen kivesézett új drivermodellt és ablakkezelő rendszert, a DWM-et nem fogja tartalmazni, legalábbis az a felhasználók számára nem lesz elérhető. Bár már a korábbi pre-bétáknál is lehetőség volt az Aero Glass jelenlegi állapotának előcsalogatására, azonban azt egy nem publikus registry kulcs átírásával lehetett csak elérni.

A Windows Vista beta 1 stabilitását tekintve jók a kilátások: a Microsoft szakítva a korábbi fejlesztési hagyományokkal, elsőként a platform alapját készítette el és abban minden kritikus hibát kijavított a béta 1 megjelenéséig. Igaz ugyan, hogy az első Windows Vista béta hozzávetőlegesen a végleges képességek felét tartalmazza, mégis nagy segítséget nyújt azoknak, akik meg akarják kezdeni a fejlesztést az új operációs rendszerre. A programozási keretrendszerek és az új driver modell már készen áll arra, hogy valamennyi vállalat megkezdhesse munkáját annak érdekében, hogy már a Windows Vista megjelenésekor új alkalmazások és megfelelő számú driver legyen elérhető.

Internet Explorer 7.0

Az is biztos, hogy az Internet Explorer 7, valamint a Longhorn Server első bétája is egyszerre érkezik a Windows Vista tesztverziójával. Az Internet Explorer 7 kritikus fontossággal bír a Microsoft számára, hogy a Firefox lendületét megtörje és a böngészéssel kapcsolatos folyamatos biztonsági problémákra elsőként találjon megoldást. Az IE7-ben már biztosan találkozhatunk a többi böngészőből már ismert tabbed browsing képességgel, ezen felül támogatást kap az International Domain Name (IDN) technológia és részlegesen implementálásra kerül a Cascading Style Sheet (CSS) 2.0 szabvány is. Az IE7 továbbá új, megtévesztésen alapuló támadások szűrésére alkalmas megoldással bővül -- a böngésző jelezni fogja a felhasználónak, ha egy ál-weboldallal van dolgunk.

Ugyancsak az IE7 újdonságai közé tartozik, hogy valamennyi böngészőhöz kapcsolódó bővítményt ki lehet listázni, illetve ki is lehet őket kapcsolni, tetszés szerint. Ha a böngésző lefagy, a hibajelentés azt is tartalmazni fogja, hogy azért melyik modul, esetlegesen melyik bővítmény a felelős.

A Windows Vista első bétájával lehetőség lesz egy újfajta biztonsági naplót készíteni a rendszer futása közben, ami egyszerűbbé teszi a rendszergazdák számára a kritikus események nyomon követését. A szoftver részeként megjelenik egy beszédfelismerő modul is, amit mind a Windows, mind a rá épülő alkalmazások is használhatnak. Az még nem világos, hogy a végleges Windows Vistában milyen nyelvekre lesz beszédfelismerés-támogatás, a bétában még csak angol nyelven fog működni a megoldás. A beszédfelismerő modul folyamatosan képes arra, hogy megtanulja a felhasználó kiejtését, szófordulatait, nyelvtani szokásait.

Driver-védelem, játékok, hálózat

Ezzel még nem értünk az újdonságok végére: a béta 1-ben találkozhatunk elsőként a driver-védelemmel, ami a stabilitási problémákat okozó drivereket nem engedi feltelepíteni a rendszerre. A problémás driverek listáját a Microsoft saját maga fogja karbantartani, és elsősorban az automatikus hibabejelentések eredményeire fogja alapozni a driverek besorolását. A Microsoft ezzel a Windows stabilitását próbálja tovább növelni, hiszen saját statisztikái szerint, amiket szintén az automatikus hibabejelentések útján szerzett, azt állítja, hogy a rendszerhibák túlnyomó többsége, mintegy 70 százaléka rosszul megírt driverek számlájára írható.

Szintén újdonság a Network Location Awareness Service, ami a számítógép hálózati-kapcsolódási állapotáról gyűjt információkat, így például meghatározza, hogy milyen sávszélességgel rendelkezünk, illetve milyen DNS-beállításaink vannak. Ezeket az információkat a Vistára épülő alkalmazásokból is könnyedén el lehet érni.

Lehetőség lesz a játékok listába szervezésére is, kiiktatva ezzel a start menü rendezetlenségének problémáit. A Games Explorer segítségével könnyedén láthatjuk a rendszerre telepített valamennyi játék listáját, és képes azokat legutolsó megnyitásuk, vagy típusuk szerint is sorba rendezni, csoportosítani. Az ehhez szükséges adatokat a Microsoft kizárólag a felhasználó gépén fogja tárolni, a registryben, tehát adataink és szokásaink kiderülése miatt nem kell aggódnunk. A Games Explorer ezen felül meglehetősen sok információt tesz elérhetővé minden játékhoz, és akár alkalmazáshoz is a Windows Metadata and Internet Services (WMIS) segítségével.

Sok érdekességet találhatunk még a Windows Vistában, így például a Peer Name Resolution Service is érdekes újdonságnak tekinthető. Ez a modul lehetővé teszi P2P kapcsolatok kialakítását a Windows felhasználók gépei között, amihez a Peer Name Resolution Protocolt (PNRP) használja. Ezáltal hasonlóan össze lehet majd kapcsolni az egyes számítógépeket egymással az interneten, mint ahogy most a legtöbb fájlcserélő hálózat segítségével tehetjük.

a címlapról