Programozók a tengeren

[HWSW] Manapság, ha a globális informatikai iparról beszélünk, gyakorlatilag lehetetlen, hogy India, Kína, Korea vagy például Közép-Kelet Európa ne kerüljön szóba, mint a fejlett országok informatikusainak és helyi vállalatainak rettegett ellensége. Az alacsony költségszínvonalú országokba történő áttelepülés vagy kiszervezés, melynek a globális szereplők által többek között hazánk is hatalmas haszonélvezője, mind szakmai, üzleti vagy politikai körökben heves viták tárgyát képezi.

Hazafiatlanság vagy jólét? Kinek jó ez?

Szakszervezetek és állástalanná váló és álláshoz nem jutó amerikai, brit, valamint német informatikusok egyre nagyobb arányban teszik bűnbakká ezért a munka fejlődő országokba történő elvitelét vagy kiszervezését -- aminek révén a vállalatok csökkenteni igyekeznek működési költségeiket, nagyobb mozgásteret nyerve a piacon.

Jó ez?

A tőke, áruk és egyre több szolgáltatás és munkahely szabad áramlása, a gazdasági erők szerinti átrendeződése olyan gyorsasággal, átfogó méretekben történik, hogy a közgazdaságtan elismert szakembereit is megosztja, megkérdőjelezve a szabad kereskedelem jóságába vetett bizalmat, és a komparativitás elméletének helytállóságát. A komparativitás azt mondja ki, hogy mindenkinek (országnak, vállalatnak, egyének) arra érdemes összpontosítania, azt kell előállítania, amiben a legjobb, vagy ha semmiben sem a legjobb, akkor amiben a legkisebb relatív hátránnyal rendelkezik. A probléma abból adódik, hogy 1,3 milliárd kínai és több mint egymilliárd indiai kapcsolódik be villámgyorsan a globális munkaerőbe, ráadásul a fizikaitól a legkifinomultabb szellemi munkáig mindent lefedve. Ezzel megkérdőjeleződik az a védekező tézis, mely szerint nem probléma, ha elvesztünk munkahelyeket, mert magasabb hozzáadott értéket adóak jönnek helyettük létre -- ma már a legjobban fizetett állások is veszélyben vannak.

Egy magyar Java-fejlesztő például jellemzően harmadát-negyedét keresi meg annak, mintha ugyanazt a munkát amerikaiként végezte volna el, míg ez az arány egy indiai esetében inkább tendál a hat-nyolcszoros különbség felé.

Ezzel egyidőben ugyanakkor a vállalatok vezetői különböző fórumokon folyamatosan hangoztatják, hogy az amerikai vagy brit egyetemek által produkált diplomások száma és minősége problémákat okoz az utánpótlás, toborzás szempontjából. Legutóbb hétfőn épp Bill Gates beszélt erről Redmondban, a Microsoft egyik rendezvényén. Tehát míg az egyik fél munkanélküliséget tapasztal, addig a másik szakemberhiányt -- ami sokszor rendkívül elmérgesíti a vitát.

Drága olcsóság

A munka távoli országokba történő telepítése azonban a helyi jelenléttel nem bíró vállalatok számára számos és jelentős akadályba ütközik. A távolsággal járó folytonos utazgatás, a kulturális különbségek okozta kommunikációs zavarok leterhelik a vezetőket, ami nehezen kimutatható, ám nagyon is valós költségekkel, kieséssel jár.

Erre a problémára megoldás az ún. nearshoring, mikor is földrajzilag és kulturálisan is közel fekvő, ugyanakkor még mindig alacsonyabb költségszínvonalú országba történő költöztetés. Többek között ez az európai nearshore helyzet adja hazánk vonzerejét, és amely miatt például az indiai outsourcing-óriás Tata is hídfőállást épít ki Budapesten az uniós piac felé.

Tehát a távoli offshoring, és a közelebbi nearshoring lehetőséget nyújt az egyes feladatokat kiszervezni kívánóknak a legalacsonyabb költség, vagy a jobb irányíthatóság és ellenőrizhetőség közötti választásra. De hogyan lehetne a kettőt ötvözni?

Tengerre hacker!

Erre a felvetésre két mosolygós úriembernek egy kedves gondolata támadt: Los Angeles partjaitól 5 kilométerre horgonyozzon egy hajó, hatszáz programozóval a fedélzetén. Az ötlet egyszerre briliáns és régi: a különféle szigorú előírásokat elkerülve egyes állattartók már Európa partjai mentén, hajókon tenyésztik az állatokat, ráadásul megspórolva rengeteg, a hulladék ártalmatlanításával kapcsolatos költségeket -- az állati ürülék és szemét így egyszerűen szabadon áramlik a tenger vízébe.

A versenyelőny nyilvánvaló: indiai árak Amerikában. Azt, hogy milyen jog, tehát például milyen munkajog érvényes egy hajó fedélzetén, az határozza meg, hogy milyen nemzet zászlaja alatt szeli a habokat. Ez a nemzet bizonyára nem az Egyesült Államok lesz, hanem valamelyik adóparadicsom, például a Bahamák vagy a Marshall-szigetek.

Egy olajfúró toronyhoz képest...

A nemrég beindított vállalkozás a találó SeaCode nevet kapta, az ötletgazda és befektető pedig Roger Green, IT-ipari veterán és David Cook, aki (nomen est omen) hajóskapitány. A programozók számára ajánlott fizetés nagyjából a megfelelő indiai bérszínvonal háromszorosa, ami 1800 dollár, azaz körülbelül 360 ezer forint havonta -- mondta el a két férfi egy, a ComputerWorldnek adott interjúban. Ezért az összegért napi 10 órát kell dolgozni.

Az ügyfelek számára vizitaxival megközelíthető hajó munkáját egy San Diegóban található központ is támogatja majd -- ígéri a SeaCode. Később természetesen akár több hajóról és szárazföldi irodáról is szó lehet. A hajók, spórolva a kikötői illetékekkel, a nyílt vízen horgonyoznak majd. A kiszervezés ezen formájára egyébként márkanevet is bejegyeztettek: Hybrid-Sourcing. A vállalat az indiai árakat a magasabb költségekkel is teljesíti, vállalva a kisebb profitot -- állítja Green.

A SeaCode a világ bármely tájáról szívesen fogad fejlesztőket, de némileg meglepő módon az eddigi jelentkezők nagyjából fele amerikai állampolgár -- valószínűleg tartós munkanélküliek, vagy tapasztalat nélküli pályakezdő fiatalok. A jól kereső amerikai szoftvermérnökök számára a horror egyelőre még nem kezdődött el: a hajó legkorábban jövő év elején áll a SeaCode szolgálatába. A kiszemelt példány egy tengerjáró jacht, amely kényelmes körülményeket fog nyújtani az ott dolgozók számára: mindenkinek külön szoba, étkeztetés, orvos, kikapcsolódási lehetőségek. Programozókat a fedélzetre!