Az Igazságügyi Minisztérium szigorúan megvizsgálja az Adobe-Macromedia ügyletet
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium szigorú vizsgálatot indított az Adobe és a Macromedia tervezett összeolvadásának ügyében -- jelentette be a két vállalat hétfőn. A hatóságok elsősorban a multimédiás tartalmak létrehozására szolgáló szoftvereszközök piacán kialakult versenyhelyzetet veszik szemógyre, a Minisztérium mindkét cégtől részletes információkat kért be a webszerkesztő és grafikus alkalmazásaikról. Az Adobe a vizsgálat ellenére úgy véli, a tervezett felvásárlás az ősszel lezárulhat.
Jogi szakértők szerint nem váratlan, hogy az Igazságügyi Minisztérium újabb információkat kért be az Adobe és a Macromedia termékeivel kapcsolatban. A jelentős felvásárlásokat a tröszellenes hatóságok mindig szigorúan megvizsgálják, ráadásul jelen esetben mindkét cég azonos piacon tevékenykedik. A Minisztérium annak hatásait szeretné megvizsgálni, hogy az egyesülés hogyan befolyásolja a piaci erőviszonyokat, a többi szereplőt, az árakat és a vásárlókat.
Amint az ismert, az Adobe áprilisban jelentette be, egy 3,4 milliárd dolláros részvénycserés ügylet keretén belül felvásárolja a Macromediát. A megállapodás szerint a Macromedia részvényesei minden papírjukért 0,69 Adobe-részvényt kapnak, a pénteki záróárfolyamot figyelembe véve egy Macromedia-részvényért 41,86 dollárt ad az Adobe, ez 25 százalékkal magasabb a piaci árnál. Az ügyletet mindkét cég igazgatótanácsa elfogadta, a lezáráshoz a részvényesek és a hatóságok jóváhagyása még szükséges.
Az Adobe és a Macromedia házasságának oka a jövőbeli növekedési lehetőségek kihasználása, nem pedig a költségek csökkentése. A Macromediával megerősödött Adobe ráadásul sokkal hatásosabban versenyezhet a Microsofttal a dokumentumkezelő rendszerek piacán, akár a mobil vagy a kézigépes világban is. A Meta Group elemzőcég szerint a Microsoft és az Adobe közötti háború a küszöbön áll: Redmond már jelenleg is fenyegetőnek érzi a PDF formátum terjedését és a hírek szerint a Windows következő változata, a Longhorn már olyan megoldásokat is tartalmazni fog, amely segítségével biztonságosan lehet iratokat kezelni és nem lesz szükség a PDF állományok használatára.
A Macromedia első számú terméke a Flash, amely ma már nem csak a weben, hanem mobiltelefonokon is terjed. A vállalat várakozásai szerint 5 év múlva az eladott mobiltelefonok háromnegyede képes lesz Flash animációk megjelenítésére. "Mindketten olyan területre koncentráltunk, amire a Microsoft nem" -- mondta Chizen, hozzátéve, hogy a Microsoft valószínűleg mindent elkövet majd, hogy lemásolja az Adobe és a Macromedia megoldások egy részét.