A Motorola megveszi a Sendo tudását
A Motorola bejelentette, hogy megvásárolja a brit Sendo mobiltelefon-gyártó kutatás-fejlesztési részlegét és szabadalmait. Az ügylet pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra. A megállapodás értelmében a Motorolához kerül a Sendo eddig már bejegyzett 50, valamint a folyamatban levő 40 további szabadalma, illetve a 200 főt foglalkoztató kutatás-fejlesztési részlege. A Motorola várakozásai szerint a Sendo megvásárlása javítani fogja a cég pozícióit az európai piacon, amelyet egyértelműen a -- szintén európai -- Nokia ural.
A Sendo a tavalyi év során csupán 5 millió mobiltelefont értékesített és 420 millió dollár bevételhez jutott. A vállalat az utóbbi időben nem a termékei, hanem a Microsofttal folytatott jogvitája kapcsán került az érdeklődés kereszttüzébe. Az ügy 2004 őszén egy peren kívül megállapodással zárult le, amelynek keretén belül a Microsoft eladta a cégben korábban megszerzett 4 százalékos részesedését.
A Sendo és a Microsoft még 1999-ben kötöttek együttműködési megállapodást, amelynek részeként a Sendo a Microsoft mobil operációs rendszerére épülő mobiltelefont tervezett. 2002 novemberében a két cég azonban látványosan szakított egymással, egy hónappal később pedig a Sendo beperelte a Microsoftot azt állítva, hogy a redmondi óriás a cégtől illegálisan megszerzett technológiák segítségével lépett be az okos telefonok piacára. A Sendo állításai szerint a Microsoft az együttműködés során megszerzett technológiákat más vállalatoknak szolgáltatta ki, így vetette meg a lábát a piacon.
A Sendo később az Orange mobilszolgáltatót is berepelte, a francia cég volt az első, amely Európában Microsoft operációs rendszerre épülő mobiltelefonnal jelentkezett. A Sendo szerint az Orange által forgalmazott, és a tajvani High Tech Computer által gyártott készülék alaplapja szabadalomsértő volt. A Sendo később visszavonta a pert, miután a kérdéses alkatrészt gyártó Texas Instruments licencelte a Sendótól a szükséges technológiákat.
A Microsofttal történt teljes szakítás után a Sendo úgy határozott, hogy a rivális Nokia Series 60 szoftverplatformját használja fel telefonjában. A cég végül tavaly nyáron dobta piacra a Sendo X-et, amely egy egy háromsávos, GPRS-kompatibilis, színes kijelzős, kamerás, multimédiás mobiltelefon.