Minden hetedik jelszó egy percen belül feltörhető
A mai napon megkezdte működését az első magyar Jelszóellenőr. A NetAcademia Oktatóközpont most bemutatott online szolgáltatásának segítségével bárki másodpercek alatt megtudhatja, hogy mennyire ellenálló a számítógépét védő jelszó.
Egy alapfokú "szaktudással" rendelkező cracker akár néhány perc alatt is bejuthat jelszóval védett számítógépünkbe, ha nem kellőképpen ellenálló a jelszavunk, és a számítógép idevágó biztonsági beállításai sem tökéletesek. "Egy jól megválasztott jelszó a megfelelő titkosítási algoritmussal kombinálva gyakorlatilag értelmetlenné teszi a próbálkozást" -- mondja Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője.
Két módszer létezik a feltörésre
A jelszavak feltörésére két alapvető módszer terjedt el a számítógépes bűnözők körében. Az egyik megoldás esetében szavakat, illetve ezek kombinációját próbálják végig, amelyhez elektronikus formában rendelkezésre álló szótárakat vesznek igénybe. A másik lehetséges út a "brute force", vagyis nyers erő alkalmazása, amikor az összes lehetséges kombinációt végigjátszva igyekeznek megfejteni a kódot. Ez utóbbi megoldás mindenképpen eredményt hoz, pusztán az a kérdés, hogy a próbálgatás mennyi ideig tart: percek, vagy akár évezredek kellenek a jelszó visszafejtéséhez.
A jelszóválasztásnál ennek megfelelően kell figyelembe venni néhány egyszerű ökölszabályt. Ilyen például az, hogy lehetőség szerint numerikus és alfabetikus karaktereket egyaránt használjunk, illetve a jelszóban egyaránt szerepeljenek kis és nagybetűk. "A legfontosabb mégis a jelszó hossza. Így ha könnyen megjegyezhető, de nehezen feltörhető karaktersort szeretnénk választani, akkor jelszó helyett jelmondatot használjunk" -- tanácsolja Fóti Marcell.
Tesztelje saját jelszavának ellenállóképességét!
Ehhez nyújt segítséget a Jelszóellenőr, amellyel a Windows-alapú rendszerekben használt jelszavaink erősségét tesztelhetjük. A www.netacademia.net/jelszoellenor címen elérhető szolgáltatás kipróbálásakor ne saját jelszavunkat, hanem ahhoz egy jellegében hasonló karaktersorozatot adjunk meg, mivel az adatok nyílt csatornán, nem titkosított formában jutnak el a NetAcademia Oktatóközpont weboldalára. Ha például az általunk használt jelszó "Tomi75", akkor egy nagy betűvel kezdődő, további 3 kisbetűvel folytatódó, végül két számjeggyel záruló karaktersorozatot gépeljünk be.
A Jelszóellenőr ezt követően kiszámítja, hogy egy bármely számítástechnikai boltban megvásárolható, 3 GHz-en működő Pentium 4-es processzorral rendelkező számítógépet és a brute force módszert használva mennyi ideig tartana egy hacker számára a jelszó feltörése. Ez az iménti példajelszót tekintve, gyengébb titkosítással mindössze 7 perc és 15 másodpercig tart. Amennyiben 2 karakterrel bővítenénk "Tomi75" jelszavunkat, a feltöréshez szükséges idő mindjárt megközelítené a másfél évet.
Hétből egy jelszó egy percen belül feltörhető
"Folyamatosan statisztikát készítünk arról, hogy a szolgáltatást igénybe vevő látogatóink közül kinek milyen erősségi szintet képvisel a jelszava. Az első néhány hétben elsősorban a honlapunkat látogató informatikai szakemberek körében népszerűsítettük a Jelszóellenőrt. Közülük minden harmadik olyan jelszót adott meg, amelynek a megfejtése minimum 10 évbe telik" -- mondta Fóti. "Ugyanakkor a majd 2000 kitöltő közül minden hetedik esetében a megadott jelszónak még 1 percig sem tartana a feltörése. Amennyiben pedig a Windows jelszavak titkosítására szolgáló, kevésbé biztonság LanMan-t vesszük alapul, úgy a jelszavak átlagos feltörése ideje mindössze 1 perc."
A szakember szerint egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a szolgáltatás népszerűségével párhuzamosan ez az arány a következő hetekben jelentősen romlani fog. Az erős jelszavak használata ugyanis az átlagos felhasználók körében jóval ritkább, mint az informatikusoknál, a Jelszóellenőr segítségével azonban mindenki szembesülhet azzal, hogy mennyire védettek, vagy éppen védtelenek az adatai.