:

Szerző: Budai Péter

2005. május 23. 09:11

Ősszel érkezik az Office 12 programcsomag első bétája

[eWeek/HWSW] Bill Gates, a Microsoft igazgatótanácsának elnöke és vezető szoftvertervezője csütörtökön megerősítette, hogy az Office 12 első béta változata idén ősszel érkezik, a teljes csomag pedig 2006 második felére várható, közel egy időben a Longhornnal.

[eWeek/HWSW] Bill Gates, a Microsoft igazgatótanácsának elnöke és vezető szoftvertervezője csütörtökön megerősítette, hogy az Office 12 első béta változata idén ősszel érkezik, a teljes csomag pedig 2006 második felére várható, közel egy időben a Longhornnal.

Új irányok, új képességek

Eddig meglehetősen kevés információ látott napvilágott az új Office csomag szoftvereivel kapcsolatban, és a csütörtöki beszédből is leginkább a fejlesztés irányelvei derültek ki.

Az már szinte bizonyos, hogy a PowerPoint sématámogatása sokat fog javulni, ami lehetővé teszi, hogy a prezentációk elemeit könnyen újra lehessen használni. Cél, hogy ne a felhasználónak kelljen gondoskodnia arról, hogy előadásának anyaga látványos legyen, hanem sokkal inkább annak tartalmával kelljen törődnie. A prezentáció testreszabásakor lehetőség lesz a mozgások és a kinézet egységes módosítására is, már meglévő, bevált sémák alapján.

Az is megerősítést nyert, hogy a Groove Networks felvásárlásával megérkeznek az Office programcsomagba a céges határokon is átívelő csoportmunka- és információ-megosztási technikák. Az Office fejlesztőcsapata már gőzerővel dolgozik azon, hogy az Office 12 peer-to-peer alapon is képes legyen a dokumentumok kezelésére, megosztására. Az új Office verzióban már az is kivitelezhető lesz, hogy egy biztonságos csatornán keresztül kapcsolódjunk egy általunk megbízhatónak tartott ügyfél hálózatához, és ezen a csatornán dokumentumokat lehessen megosztani, vagy meg lehessen beszélni a legfontosabb kérdéseket.

Az új Office feladatai közé tartozik az adatok kezelhetőbbé és vizuálisabbá tétele is, hogy a beérkező és módosuló adatokból a lehető leghamarabb lehessen következtetéseket levonni. Ennek az elképzelésnek a részeként érkezik például a "Maestro" kódnevű szoftver is még az Office 12 megjelenése előtt, amivel valós időben változó kiértékelési táblázatokat lehet létrehozni a döntéshozás folyamatának támogatásához.

A dokumentumok szállításának, verziókövetésének és módosításának folyamata is nagyban meg fog változni az új Office szervertermékek kihasználásával. A rendszer adminisztrátorainak lehetősége lesz arra, hogy egyes dokumentumtípusokhoz házirendeket kapcsoljanak, ezzel szabályozva azok életciklusát. Ezáltal a dokumentumokról akár automatizált biztonsági másolatok készíthetőek egy központi tárhelyre, vagy éppen törölhetőek is érvényességi idejük lejártakor.

Újabb lépés történik majd annak érdekében is, hogy az adatok többsége XML formátumban kerüljön tárolásra, ezáltal még egyszerűbbé váljon az alkalmazások közti integráció, és a folyamatok összehangolása az adatok megosztásával.

Érkeznek az Office szerverek

A leglátványosabb változást azonban az Office szerverek megjelenése okozza majd, ami vállalati környezetben új funkcionális extrákat fog nyújtani. Míg az Office 2003 csomag jelenleg csak néhány szerverszoftverrel rendelkezik (SharePoint Portal Server, Project Server, Exchange Server), addig az új Office-változat már képes lesz arra, hogy a dokumentumokat és az Office programokkal létrehozott valamennyi tartalmat webszolgáltatásokkal is el lehessen érni, és erre a jövőben várhatóan nem a SharePoint technológiák adnak csak lehetőséget.

A SharePoint 2003-as változata elsődlegesen egy könnyen testre szabható portálmegoldás, ami ugyan használható a csoportmunka megvalósítására az Office alkalmazásokon keresztül, és a különféle adatok és folyamatok integrálására is, azonban ezek a képességek más környezetben, akár portál nélkül is megvalósíthatóak lesznek az Office 12-ben.

A korábbi híradások szerint az Office termékcsaládban megtalálható lesz egy központi Office szervermegoldás, ami várhatóan a dokumentumok egységes elérésére, és a szervertermékek munkájának összehangolására szolgál majd. Erre a technológiára fog ráépülni a Microsoft többi Office szervermegoldása, így például az új Content Management Server (CMS), ami a dokumentumok verziókövetését, a publikációs folyamat automatizálását és jogosultságok szerinti szabályozását, valamint a komplex weboldalak frissítésének és felépítésének egyszerűsítését tűzi ki célul. A Microsoft CMS utolsó verziói 2001-ben és 2002-ben jelentek meg, azóta már egyre nagyobb az igény a termék frissített, nagyobb tudású változatára. Az új CMS már teljesen integrálható lesz a SharePoint technológiákkal is, így a két szoftver együtt az egyik legütőképesebb portálmegoldást nyújtja majd megjelenésekor.

Az ASP.NET 2.0 a Microsoft .NET keretrendszer 2-es verziójának részeként még 2005-ben, a Visual Studio 2005 és az SQL Server 2005 hivatalos megjelenésekor válik elérhetővé; ez lesz az a technológia, ami a Microsoft új portálmegoldásának alapját képezi majd, ami egyszerűsíteni fogja a komolyabb webes fejlesztések levezénylését is. Erre az ASP.NET 2.0-s portálmotorra épül majd fel a SharePoint 2006-os változata is.

A szervertermékek között megtalálható lesz továbbá az Excel Calculation Server, ami az Excel számítási feladatait inkább a nagyteljesítményű szervereken, mintsem a klienseken végezné el; valamint az InfoPath Forms Server (IFS) az InfoPath-szal gyártható űrlapok létrehozásának és kitöltésének automatizálására, aminek következtében az űrlapokon keresztül érkező adatok sokkal rugalmasabban tehetőek majd egy automatizált üzleti folyamat részévé. A hírek szerint érkezik a Project Server következő inkarnációja, és elképzelhető, hogy egy Visio Server is napvilágot lát a jövőben.

Longhorn, SAP, fejleszthetőség

Chris Capossela, a Microsoft vállalati megoldásokért felelős alelnöke a kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a Microsoft minden eddiginél több bétateszterre számít. Az azonban még mindig kérdéses, hogy az Office 12 a nem sokkal előtte megjelenő Longhorn képességeiből mit is fog végül kihasználni, de a vállalat kijelentette, hogy mindent megtesz azért, hogy az Office 12 használata Longhorn alatt nyújtsa a legnagyobb élményt.

Ugyancsak újdonságnak számít, hogy a Microsoft néhány területen szövetségeket kötött az Office alkalmazások integrációja terén. Így például a Mendocino névvel ellátott projekt az SAP és a Microsoft közös erőfeszítése, hogy az SAP és Office megoldásokat egyaránt használó vállalatok a legkényelmesebb munkakörnyezetben végezhessék teendőiket; anélkül, hogy a két vállalat rendszereit szakembereknek kellene testre szabniuk az integrált működéshez.

Az Office már ma is sokkal több, mint egy egyszerű szövegszerkesztő és egy táblázatkezelő, néhány plusz alkalmazással támogatva. Az Office 2003 programcsomag már olyan termékeket tartalmaz, amikkel komplex irodai és vállalati megoldások üzemeltethetőek, és amikre a webszolgáltatásokkal és az XML leíró nyelv segítségével teljes szoftverrendszerek építhetőek fel az adott szervezet munkájának automatizálására, támogatására. Mindez az Office 12-ben még nagyobb hangsúlyt kap majd.

Jelenleg az Office programokra történő fejlesztés a Visual Studio Tools for Office 2003 bővítménnyel, Visual Studio 2003-mal, valamint az Office Information Bridge technológia segítségével végezhető el. A Visual Studio 2005 megjelenése után nem sokkal érkező Visual Studio Tools for Office 2005 nagyban javítja majd az Office megoldások kifejlesztésének lehetőségeit, hatékonyságát.

a címlapról