Három hónapig féláron internetezhetnek a T-Online új előfizetői
Az Axelero Internet T-Online Magyarország néven tovább folytatja tevékenységét, a márkaváltással együtt pedig megújítja termékkínálatát, honlapját és új tartalomszolgáltatásokat, internetelérési csomagokat vezet be. Május folyamán a Magyar Telekom szolgáltatási területein az eddigi ADSL sebességek 1, 2, 3 Megabit/s-ra emelkedtek, ennek köszönhetően a T-Online is megduplázta szélessávú internetkapcsolatainak sebességét. Ezzel egy időben változnak a T-Online újonnan értékesítésre kerülő kábelnetes csomagjai és sebességei is, amelyek struktúrája az új ADSL csomagokhoz és sebességekhez igazodik.
Akár három hónapig havi 3250 forintért
A márkaváltással a T-Online új szélessávú csomagokat vezet be a piacra és ezeket a csomagokat új akciója keretében július 31-éig féláron kínálja. Az új csomagokra előfizetők augusztus 31-ig az akciós félárat fizetik. Az új belépő, alacsony havidíjas Start csomag megfelelő lépcsőfok a kezdő, illetve modemmel internetező, esetleg költségérzékeny netezőknek is, hiszen szélessávú hozzáférést biztosít havi bruttó 6500, illetve augusztus 31-ig 3250 forintért.
A hasonlóképpen korlátos, de emelt sávszélességű Biztonság csomag alaptartalmává vált a vírusvédelmi szoftver, a Család csomagban pedig megtalálható a gyerekek számára készült Axerböngésző, mely gyerekbarát kezelőfelülettel rendelkezik. Ennek a csomagnak is része a vírusvédelem. A Multimédia csomag elsősorban azoknak a felhasználóknak szól, akiknek fontos a gyors letöltési sebesség és a nagy sávszélesség. Ezek az internetezők elsősorban szórakozásra használják az internetet, így ennek a csomagnak a bevezetése a T-Online portál tartalmi bővülésével együtt várható.
Start |
Biztonság |
Család |
Multimédia |
WLAN |
bruttó 6500 /hó |
bruttó 8200 /hó |
bruttó 10400 /hó |
bruttó 12900 /hó |
bruttó 12900 /hó |
Nyári
akciós ár: |
||||
bruttó |
bruttó 4100 Ft / hó |
bruttó 5200 / hó |
bruttó 6450 / hó |
bruttó 6450 / hó |
512
kbit/s |
1
Mbit/s |
2
Mbit/s |
||
3 GB
forgalom a havidíjban (forgalmi díj: 500 Ft/GB) |
forgalomfüggetlen |
|||
-
|
T-Online vírusvédelem
|
T-Online vírusvédelem és Axer böngésző |
havi bruttó 1500 Ft értékben letölthető multimédiás tartalom (filmek, zenék) |
WLAN router + adapter
házhoz szállítása és ezek helyszíni szerelése |
A táblázatban szerelő árak
két éves hűségnyilatkozat aláírása mellett érvényesek
Az új WLAN csomag tartalmazza a vezeték nélküli eléréshez szükséges hálózati eszközöket is, valamint a házhoz szállítás és a telepítés is része az előfizetésnek. A WLAN csomagban a havidíj az előfizetés lejárta után, meghosszabbítás esetén csökken.
Változó igények és szolgáltatások
"Az Internet folyamatos változásban van. Változik -- egyre meghatározóbbá válik -- szerepe a távközlésben, változik az internethasználat a sávszélesség növekedésével és változnak a felhasználói szokások is." -- mondta el Simó György, a T-Online Magyarország vezérigazgatója az Internet Világnapja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.
A jelenlegi ügyfelek számára újdonság az is, hogy már megváltoztathatják elektronikus levelezési címeik végződését, de emellett az axelero.hu végződésű e-mail címek még két évig tovább élnek. Ugyanez vonatkozik a cégnév. axelero.hu webcímekre is. A névváltással egyidőben a T-Online megemelte az e-mail tárhelyek méretét is, csomagoktól függően 50-100-200 Mbyte áll az ügyfelek rendelkezésére.
A júniusban induló új www.t-online.hu portálon lehet majd elérni a T-Online megújult online ügyfélszolgálatát is, illetve itt lehet majd elérni a vállalat tartalomfejlesztési újdonságait. A T-Online tervei között szerepel a televíziózás szélessávú kapcsolaton, illetve banki szolgáltatások bevezetése az [origo]-n.
Dinamikusan növekvő hazai penetráció
A T-Online elemzése szerint a hazai háztartások internetellátottsága továbbra is dinamikusan növekszik. A vállalat becslése szerint ez a mutató a 2004-es 16 százalékhoz képest 2007-re 31 százalékot is elérheti. Ez a növekedés elsősorban a szélessávú internet elterjedését feltételezi, a tendencia alapján 2007-ben Magyarországon minden negyedik háztartás szélessávú internetkapcsolattal rendelkezik majd.
A T-Online előrejelzése szerint 2007-ben az internetező háztartások 80 százaléka szélessávon kapcsolódik a világhálóra, 1187 ezer háztartás rendelkezik majd interneteléréssel, ebből 955 ezer szélessávú technológiával.
A kutatások arra is rámutatnak, hogy az internet használata földrajzilag is változik. Míg 2004-ben mindössze 16 százalék volt a 'falusi' internetező háztartások aránya, 2006-ra ez várhatóan 24 százalékra növekszik. Jelenleg az internetező háztartások közel fele fővárosi, egy év múlva ez az arány lecsökken egy harmadra. Ez nem a budapesti internetező háztartások számának csökkenését jelenti, hanem a vidék fejlődését.
Az internetpiac fejlődésével együtt változnak az internetfelhasználók is, a kapcsolódó demográfiai mutatók és előrejelzések is érdekes fordulatokat mutatnak. 2006-ra az internetező háztartások családfőinek 72 százaléka nem rendelkezik majd felsőfokú végzettséggel. Életkor tekintetében arányeltolódás látszik, míg 2001-ben az internetezők mindössze 7 százaléka volt 50 év feletti, napjainkban már 13 százaléka ebből a korcsoportból kerül ki.
Az internetet használók korának változása leginkább a 29 év alattiak számában mutatkozik meg, 65 százalékról 53 százalékra csökkent az arányuk. 2007-re várhatóan a nemek aránya is kiegyenlítődik, hiszen míg 2001-ben a világháló használóinak 55 százaléka férfi, 45 százaléka nő volt, addig tavaly 52 illetve 48 százalék volt férfiak és nők aránya.
A T-Online hamarosan új on-demand (azonnali elérésű) szolgáltatások bevezetését tervezi, emellett a Zeneáruház további bővítése is várható a BMG, a Hungaroton és a Sony kínálatával.