A király visszatér: itt a PlayStation 3
[Hírösszefoglaló] Aki azt gondolta, hogy az Xbox 360 teljesítménye és képességei jelentik a csúcsot, annak a Sony jó leckét adott. Magyar idő szerint ma hajnalban, néhány órával a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai expója, az E3 nyitánya előtt a Sony Los Angelesben mutatta be azt a gépét, amelytől az elkövetkező 5-6 évben az otthonok leigázását reméli. A PlayStation 3 végre itt van, és rettenetesen erős.
Hatalmas várakozások előzték meg a Sony következő generációs konzoljának bemutatóját, amely talán eddig az informatikai ipar egyik leginkább titokban tartott projektje volt. A Microsoft Xbox 360-nal szemben a PlayStation 3 specifikációiról, kinézetéről egészen hajnali egyig szinte semmit nem lehetett tudni, az eddigi képek, adatok egytől egyig hamisnak bizonyultak (a hivatalos forrást leszámítva, persze).
A király visszatér
A Microsoft mert nagyot álmodni és nagyot mondani. Némileg szokatlan módon nem a központi processzor teljesítményét adta meg, hanem a grafikus chipével kombináltat. Az így született 1 teraflopsos adat (ezer milliárd matematikai művelet másodpercenként) minden bizonnyal az IBM, a Toshiba és a Sony által közösen kifejlesztett Cell processzor negyed teraflopsos teljesítményére lett volna PR-válasz. A Microsoft ezzel azonban feldobta a magas labdát, ugyanis a PlayStation 3 hasonlóan kombinált mutatója még mindig kétszer magasabb, számszerűleg 2,18 teraflops, köszönhetően annak, hogy ebből csak az NVIDIA által szállított grafikus chip jegyez 1,8-at -- valószínűleg erre a Microsoft hírszerzése sem számított.
Pedig a PlayStation 3-ba kerülő Cell a korábbi várakozásoknál lényegesen gyengébbre sikeredett: a várt 4,6 és a demózott 4 GHz-es órajel helyett mindössze 3,2 GHz-en ketyeg. Felépítése megegyezik a korábban megismertekkel, viszont a 8 vektormagból csak 7 aktív, egy tartalékban marad, meghibásodás esetére. Az IBM Power-alapú maggal együtt az elméleti csúcsteljesítmény így is 218 gigaflops, míg az Xboxban található hárommagos, szintén IBM Power-alapokra épülő 3,2 GHz-es processzor legfeljebb 115 gigaflopsot rejteget.
Az Xbox 360-hoz hasonlóan a PlayStation 3 is 512 megabájt memóriát tartalmaz, azonban osztott felépítésben: felét a Cell használja Rambus XDR formájában, amely effektíve szinkronban működik vele, másik része 700 MHz-es GDDR3 videomemória, amelyet az 550 MHz-en működő grafikus chip kezel. Természetesen a PS3 is támogatja a nagy felbontású (high definiton) képet, sőt, rögtön két független kijelzőn is. Az RSX névre hallgató grafikus lapka az NVIDIA szerint jelenleg a világ legerősebbje, és kétszer gyorsabb a GeForce 6800 Ultránál.
Ne feledjük azonban, hogy a PS3 optikai olvasója Blu-Ray lemezeket is fogad, amelyek rétegenként 25 gigabájt adatot képesek tárolni, szemben a rivális által alkalmazott HD-DVD 15 gigabájtjával. Az, hogy melyik formátum fog győzedelmeskedni a DVD-t követő trónért folytatott küzdelemben, még nem tudni. Az új Xboxhoz hasonlóan a PS3 szintén bővíthető 2,5 colos merevlemezzel, amellyel akár digitális videorekorderként is működhet.
WELCOME CHANG3: fotorealisztikus grafika, internet
Welcome chang3: ilyen feliratú plakátokkal fémjelezte a Sony a PS3 színre lépését. A konzolnak kizárólag az egyszerűség kedvéért nevezett gép képességei révén komplett szórakoztató centerré avanzsálhat, a szolgáltatások tárháza kizárólag a Sony-n múlik. A korábban sohasem látott, a PC-ket megszégyenítő látványvilág és élethű fizika mellett a beépített gigabites hálózati vezérlő már alapfelszereltségként érkezik, így szélessévú internettel részesei lehetünk az online játékos közösségnek is. A gép ezenkívül tartalmaz vezeték nélküli hálózati adaptert is, így otthoni wi-fi eszközeinkkel is képes lehet kommunikálni.
A játékok mellett a már elvártnak mondható zene-, kép- és videolejátszáson kívül interneten is lehetőség nyílik böngészni, webkamera segítségével videochatelni, merevlemez segítségével pedig akár nagyobb méretű videókat is rögzíthetünk, ha minden igaz. A két digitális kimenet egymástól függetlenül is meghajtható, így elvileg miközben a szomszéd éppen expartnerét lövi keresztül egy lepusztult város romjai között, addig mi cirkálhatunk a weben. Mindezt természetesen térhatású hangok közepette.
"A PS3 tényleg az a rendszer, amely világszerte az otthonok nappalijának központjába való" -- mondta Ken Kutaragi, a PlayStation atyja. A PS3 az eddig eladott több mint százmillió PlayStationhöz és majdnem 90 millió PlayStation 2-höz fog csatlakozni. Az eladott játékok száma közelíti a kétmilliárdot. A pletykák szerint az új konzol kétféle verzióban lesz kapható: az egyik egy teljes értékű multimédia center, videorögzítési képességekkel, a másik pedig egy jóval olcsóbb játékgép.
A következő generációs konzolok közötti küzdelmet az egyes platformokon elérhető játékok népszerűsége fogja eldönteni. A Microsoft ezen a téren eddig komoly lemaradással bírkózott. Úgy néz ki azonban, mostanra sikerült áttörést elérnie, így például a kultusszal és tízmilliós rajongótáborral övezett Final Fantasy egyik része is elkészül majd saját gépére. Természetesen a PS3 kínálata az eddig megjelent több mint tízezer játék mellett továbbra is rendkívül erős marad. Csak néhány címet említenénk: Gran Turismo sorozat, Metal Gear Solid 4, Killzone 2, Devil May Cry 4, Tekken, The Getaway, Grand Theft Auto vagy a Silent Hill következő részei.
Forradalom: elnapolva
Általánosságban elmondható, hogy az Xbox 360-hoz hasonlóan a PS3 bemutatkozásával egyidőben bejelentett játékok egyelőre csak részben villantják fel az elkövetkező évek grafikai és fizikai színvonalát. Ennek oka, hogy a chipekben lappangó brutális teljesítmény előcsalogatásához ki kell azokat ismerni és rengeteg optimalizáció szükséges. A lélegzetelállító jelenetek nagy részét egyelőre fogadjuk erős szkepticizmussal, de nyugodtan higgyük el, hogy a játék megjelenésekor úgyanúgy fog a televíziónkon megjelenni, mint a demókon.
Az eddigieken túl további fricska a Sony részéről, hogy a kétszeres nyers teljesítményt a Sony lényegesen kisebb helyre szorította össze -- többek között ez volt az egyik momentum, amely miatt az előző Xbox Japánban csúfos kudarcba torkollott. Szintén az új PlayStation mellett szól, hogy futtatja a korábbi játékokat, így megjelenésekor máris több mint tízezres játékbázissal rendelkezik majd. Ezzel szemben az Xbox 360 korlátozott vagy semmilyen kompatibilitást nem ígér -- igaz, a 2001 óta jelen lévő konzol játékbázisa csak néhány száz címből áll.
A különböző internetes fórumokon tapasztalt általános benyomás alapján a PS3 külseje elnyerte a "kemény mag" tetszését, viszont a bumerángra emlékeztető vezeték nélküli vezérlő sokakban ellenérzéseket váltott ki. Technikai oldalról a Sony mindenesetre a két órás sajtókonferencia alatt szétverte ellenfelét, és bebizonyította, joggal pályázik ismét a konzolpiac királyának címére. A valódi háborúra azonban 2006 tavaszáig várni kell. Minden korábbi pletykák és elejtett szavak ellenére idén már biztosan nem jelenik meg a PS3, így a Microsoftnak (november végi premierjével) nagyjából fél év előnye lesz a piacon. Szüksége is lesz rá...
A Microsoft időbeli előnye mellett ugyanakkor újszerűnek ható taktikát is bevet: a Halo soron következő, harmadik részének megjelenését pont a PS3 piacra dobására időzíti, ezzel próbálva elterelni a tömegek figyelmét és kifogni a szelet a Sony vitorlájából. A Halo igazi "gyilkos" szoftver: megjelenésének napján 2,38 millió darabot adtak el belőle, amellyel lekörözte a legsikeresebb mozifilm nyitóbevételét is.
A Nintendo Revolutinről egyelőre semmi konkrétumot nem lehet szinte tudni, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy nem kíván a két behemóttal frontálisan ütközni, konzolját szigorúan játékgépnek fejleszti. Tervezett megjelenése szintén jövő év eleje. Az Xbox 360 tehát hónapokig kihívó nélkül tetszeleghet a következő generációs szórakoztató központ címében, amely előnyt hiba volna lebecsülni, ugyanakkor egyértelmű, hogy a Sonynak most sokkal nagyobbat sikerült dobnia. Meglátjuk, a továbbiakban hogyan fordul a kocka.