Az Oracle kárára terjeszkedhet az SAP
[News.com/HWSW] Az üzleti szoftverek piacát vezető német SAP jó eséllyel megkaparinthatja az észak-amerikai vezető pozíciót is a legnagyobb vetélytársától, az Oracle-től -- áll az AMR Research által közzétett jelentésben. A piackutató cég szerint az SAP jó év elé néz és elsősorban az Oracle kárára fogja növelni eladásait.
Erősít az SAP
Az Oracle januárban zárta le a PeopleSoft felvásárását, a vállalat vezetői akkor első számú célként az amerikai piacvezető pozíció megtartását, sőt, az előny növelését tűzték ki célul. A vállalat hosszú távú terve, hogy a világpiacon is átvegye a vezető szerepet az SAP-tól. Az AMR azonban úgy véli, az eddigi trendek alapján szinte biztosra vehető, hogy az év végére már az SAP fogja vezetni az üzleti szoftverek észak-amerikai piacát. A német cég az utóbbi időben dinamikusan növelte amerikai eladásait.
Noha a nemrég egyesült Oracle és PeopleSoft összesítve nagyobb amerikai forgalommal rendelkeztek, mint az SAP, az AMR szerint ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. "A szoftveripari egyesüléseknél az egy meg egy az gyakran kevesebb mint kettő" -- áll a kiadott jelentésben.
Az AMR becslése szerint 2005-ben az üzleti szoftverek piacán az öt legnagyobb gyártó adja majd a teljes eladások háromnegyedét. Az iparág konszolidációját jól példázza, hogy 1999-ben az öt legnagyobb szállító még csak a piac 59 százalékát tartotta a kezében. A piackutató cég előrejelzése szerint az SAP 2005-ben 43 százalékos részesedést szerez a világpiacon, az Oracle pedig 19 százalékot kaparint meg.
Új utakon
Az Oracle és a PeopleSoft egyesülésekor távozott utóbbi cég elnök-vezérigazgatója, a vállalatot egykor alapító David Duffield, aki most ismét a vállalatirányítási rendszerek területén próbál szerencsét, legalábbis erről tanúskodik a www.davesnextmove.com weboldal. "Az ipar legfényesebb elméivel álltam össze hogy megalkossuk azokat a következő generációs alkalmazásokat, amelyek megfelelnek a vállalatok igényeinek" -- olvasható a honlapon.
Hogy Duffield pontosan mit tervez, az egyelőre nem nyilvános, azonban az oldalon olvasható információk szerint "a mai vállalatoknak alapvetően új technológiai megközelítésre van szükségük, amely magában foglalja a testreszabhatóságot és a külső megoldásokkal történő integrációt is". Duffield és csapata olyan megoldásban gondolkozik, amely nyílt forrású és erőteljesen épít az XML-re és a webszolgáltatásokra.