Kiemelten támaszkodik hazai partnereire a HP
A HP Magyarország partnernapján tájékoztatást adott a széles körű partnerhálózatában rejlő lehetőségekről. Az egész európai régióban sikeres PartnerOne programhoz Magyarországról 75 minősített üzleti partner csatlakozik, akik a teljesítményorientált kompenzációs rendszerben tavaly több mint 200 millió forintnyi visszatérítést realizálhattak.
Együttműködés a partnerekkel
Gonda Gábor, a HP Magyarország indirekt értékesítési igazgatója két stratégiai irányt vázolt fel a partnerek számára: a kritikus tömeg fölötti eszközértékesítést, ahol a hangsúly az eszközök lehető leghatékonyabb ügyfélhez történő eljuttatásán van, illetve a magas szakértelmet igénylő, ügyféligényekre szabott megoldásokon alapuló értékesítést. Ennek megfelelően a HP tovább halad a logisztikai hatékonyságot célzó partneri programok és kezdeményezések megvalósításában, illetve továbbra is invesztál a partnerei technológiához kötődő kompetenciájának mélyítésében.
2004 folyamán 305 akkreditált mérnököt képeztek a HP tréningközpontjai és 2005-ben a vizsgázott mérnökök számát a HP tovább kívánja növelni, elsősorban új technológiákhoz kapcsolódó képzésekkel. A visszajelzések alapján egyértelműen látszik, hogy a képzésekre fordított befektetések megtérülnek, a HP rendszermérnöki képesítésekkel rendelkező partnerek magasabb színvonalú szolgáltatást képesek ügyfeleik számára nyújtani mind az értékesítést megelőző, mind az értékesítések utáni üzemeltetési időszakban.
Nem csatlakoztak |
Magyarország uniós csatlakozását követően egyes várakozásokkal ellentétben nem léptek be a magyar piacra nemzetközi nagy rendszerintegrátor cégek, ami annak is köszönhető, hogy a hazai nagy informatikai viszonteladók stabil pozícióban vannak a honi piacon -- hangsúlyozta Gonda Gábor. A hazai cégek szoros kapcsolata az ügyfelekkel és a gyártókkal, valamint piacismeretük a legerősebb védelmet biztosítja számukra az új belépőkkel szemben. |
A HP partnereinél a hardver-fókuszú értékesítést gyorsan felváltotta az ügyfélproblémákra választ adó teljes megoldást kínáló üzleti szemlélet, ez a tendencia mind a nagyvállalati mind a kis és középvállalati szegmensben megfigyelhető.
Célkeresztben a kis- és középvállalatok
Németh János Pál, a HP Magyarország kis- és közepes vállalatokért felelős értékesítési igazgatója előadásában elmondta: a magyarországi kis- és közepes vállalkozások informatikai költései évente mintegy 240 millió dollárt, azaz hozzávetőleg 46 milliárd forintot tesznek ki. A HP számára globálisan is az egyik kiemelt fejlesztési terület a KKV szegmens, ezzel összhangban került sor Magyarországon szervezeti változásokra, így most már külön erre a területre kijelölt szakemberek foglalkoznak a szegmens piacfejlesztésével mind kereskedelmi, mind marketing szempontból. A KKV szegmenst stratégiailag a viszonteladói partner hálózaton keresztül szolgálja ki a HP Magyarországon is.
z új megközelítést tükrözi, hogy a viszonteladó partnerek feladata is változik, erősödik az account manager szerepkör a KKV-szegmensben, ezáltal a HP szorosabban működik együtt viszonteladóival. A partnerek tevékenységében a meglévő ügyfelek megtartása és kiszolgálása mellett fokozatosan megjelenik a tudatos ügyfélszerző tevékenység is, amelyhez a HP kiemelt támogatást nyújt értékesítési programok segítségével.
A HP ajánlatai kidolgozásánál figyelembe veszi a KKV szegmens azon sajátosságát, hogy ezek a cégek jellemzően vagy nem rendelkeznek informatikai munkatársakkal, vagy ezeknek a munkatársaknak a tevékenysége a meglévő infrastruktúra üzemeltetésére korlátozódik. A vállalat törekvése így az, hogy olyan optimalizált megoldásokat dolgozzon ki a szegmens részére, amelyek egyszerre elégítik ki az igényeiket az infrastruktúra és az alkalmazások szintjén és az országos partner hálózat révén egyformán, helyben elérhetőek minden KKV részére.
A komplex megoldás csomagok összeállítására a HP együttműködik mind globális, mind magyarországi gyártókkal és megoldásfejlesztőkkel egyaránt. A HP Magyarország jelenleg dolgozik egy olyan együttműködés kialakításán, amely EU pályázatokban való részvételhez nyújt segítséget KKV-k részére.