Nem megy az Amazonnak
Közel harmadával esett vissza az Amazon.com internetes áruház első negyedéves nyeresége, pedig a forgalom 24 százalékkal emelkedett. A profit csökkenését részben a magasabb működési kiadások, az ingyenes kiszállítási akciók, valamint egy adózással kapcsolaros egyszeri költség okozta. A vállalat a második negyedévre 21-32 százalékkal emelkedő bevételt és 7-42 százalékkal csökkenő üzemi eredményt vár.
A seattle-i központú internetes áruház az első negyedévben 1,9 milliárd dollár bevételt ért el, amely 24 százalékos növekedést jelent a megelőző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor a nettó profit a tavalyi 111 millió dollárról mindössze 78 millió dollárra, részvényenként 18 centre olvadt. Az eredményt egy 56 millió dollásos adózással, valamint egy 26 millió dolláros, dolgozói részvényopciókkal kapcsolatos költség rontotta.
Az Amazon.com előtt álló legnagyobb kihívás, hogy megkülönböztesse magát más internetes áruházaktól. A vállalat ennek érdekében egyre többet költ és újabbnál újabb akciókat vezet be, hogy új vevőket toborozzon és megtartsa a régieket. A cég februárban mutatta be Amazon Prime nevű szolgáltatását, amelynek keretében évi 79 dollárért ingyenes, kétnapos határidejű kiszállítást vállal minden termékére. A vállalat szerint az Amazon Prime nagy népszerűségnek örvend a vevők körében.