Rájár a rúd a miskolci állománycserélőkre
Újabb fájlcserélő kalózt fogtak márciusban a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) kezdeményezésére tartott házkutatás során. A rendőrök az akció során lefoglaltak 1119 darab illegálisan másolt CD- és DVD-lemezt, valamint egy számítógépet, melyről fájlcserélő rendszerek segítségével az elkövető hozzáférhetővé tett filmeket, zenéket más felhasználók számára.
Börtönbe is kerülhet
A miskolci személy a filmeket, zenéket és szoftvereket fájlcserélő rendszerek segítségével gyűjtötte össze, madj ezeket maga is hozzáférhetővé tette a fájlcserélő rendszer felhasználói számára. Az ügyben a szakértői vizsgálat megállapította, hogy az elkövető legalább 336 sértettnek mintegy 43 és fél millió forint vagyoni hátrányt okozott.
Az elkövető legsúlyosabb esetben akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel, enyhébb esetben akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy komolyabb pénzbüntetéssel büntethető.
Egy DC++ hubot már korábban lekapcsoltak
Március végén a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai leleplezték az egyik legismertebb fájlcserélő rendszer, a DC++ egyik hazai hubját, amelynek száz fő feletti felhasználói tábora több terabájtnyi illegális tartalmat osztott meg egymással. Ezt megelőzően a budapesti rendőrség akciója nyomán megbénult Magyarország egyik legnagyobb hubja, a Mátrix.
"Ma már az internet, és elsősorban a fájlcserélő rendszerek jelentik a filmkalózkodás gócpontjait" -- mondta korábban Kálmán András, az ASVA igazgatója. "Talán a rendőrség folyamatos jelenlétével végre tudatosul az emberekben, főként a fájlcsere programokat használókban, hogy az illegális filmletöltés- és másolás bűncselekmény, melynek jogi következményei vannak. Meggyőződésem, hogy ennek az esetnek lesz folytatása..."