:

Szerző: Bodnár Ádám

2005. április 21. 13:04

Jó negyedévet zárt a Nokia

Jorma Ollila
Jorma Ollila
[HWSW] Erős első negyedéves eredményekről számolt be a legnagyobb mobiltelefon-gyártó, a Nokia. A vállalat az év első három hónapjában 7,4 milliárd euró forgalmat ért el, ami 17 százalékos növekedésnek felel meg. A Nokia negyedéves nettó eredménye 863 millió eurót tett ki, ez 18 százalékkal magasabb a megelőző év azonos időszakában elért szintnél.

A vállalat elnök-vezérigazgatója, Jorma Ollila elégedetten nyilatkozott az eredményekről. A cég legfrissebb becslései szerint az első negyedévben a mobiltelefon-piac 20 százalékkal növekedett és a cég a piaccal azonos ütemben bővítette eladásait. A Nokia szerint 2005-ben világszerte 740 millió mobiltelefon talál majd gazdára.

Az első negyedévben a Nokia 53,8 millió mobiltelefont adott el, ami éppen 20 százalékkal magasabb a tavalyi első negyedéves adatnál. A finn vállalat telefonjai elsősorban Kínában, a Távol-Keleten, valamint Európában fogytak jól, Észak- és Dél-Amerikában a kereslet némileg lanyhult. A Nokia saját becslése szerint az első negyedévben a mobilpiacon 32 százalékos részesedést szerzett, ami 2 százalékpontos csökkenés a megelőző negyedévhez képest. Látványosan emelkedik az okostelefonok iránti kereslet, az első negyedévben világszerte mintegy 10 millió ilyen készülék talált gazdára, amelyek közül 5,4 milliót a Nokia gyártott.

A jelenleg is tartó második negyedévre a Nokia 7,9 és 8,2 milliárd euró közötti bevételt vár, a tavalyi második negyedévben a cég 6,5 milliárd euró forgalmat ért el. A részvényenkénti eredmény 15-18 cent között várható, szemben a tavalyi év azonos időszakában elért 15 centtel.

a címlapról