Amerikai kézbe kerül a filmipari szoftvert készítő magyar Colorfront
Amerikai tulajdonba kerül a budapesti Colorfront Kft., amely a Lustre nevű, filmiparban használatos szoftveréről ismert. Az 1998-ban alapított és eddig magántulajdonban levő céget az Autodesk vásárolta fel 15 millió dollárért, azaz mintegy 2,9 milliárd forintért. Az Autodesk bejelentése szerint az ügylet 45 napon belül lezárulhat.
A Lustre segítségével egy már felvett filmen lehet a fényhatásokat utólag módosítani, ez például akkor jöhet kapóra, ha kiderül, hogy az egyik jelenetben véletlenül látható maradt a stáb valamely tagjának árnyéka. Az alkalmazást több nagysikerű mozifilm -- pl. A gyűrűk ura, A Karib-tenger kalózai, Polár Expressz, Kapitány és Katona -- utómunkálatainál használták.
A Colorfront társalapítója és vezetője, Jászberényi Márk a továbbiakban az Autodesk kutatás-fejlesztési csapatát erősíti a kanadai Montrealban. A másik társalapító, Jászberényi Áron továbbra is Budapesten marad és irányítja az integrációs folyamatot. A Colorfront munkatársai a továbbiakban is Budapesten dolgoznak majd, az Autodesk Hungary Kft. részeként.