Egyetlen forintos percdíjjal ünnepli születésnapját a TELE2
Április 19-én, kedden akciós percdíjjal ünnepli egy éves hazai születésnapját a svéd TELE2: az alternatív szolgáltató ügyfelei 1 forintos percdíjjal hívhatják a helyi vagy távolsági vezetékes telefonszámokat. A kedvező percdíjú hívások után kapcsolási díjat sem kell fizetni. Az akció alatt a mobil és nemzetközi irányú hívások az aktuális tarifatáblázat szerint kerülnek számlázásra.
A TELE2 egy évvel ezelőtt kezdte meg működését Magyarországon. A szolgáltatás jelenleg az ország 84 százalékán, a Matáv, a Monortel és az Emitel körzeteiben érhető el. A teljes körű vezetékes szolgáltatást nyújtó társaság még az idei év első felében tovább terjeszkedik, így hamarosan az Invitel területén élők is igénybe vehetik a TELE2 szolgáltatásait.
"Kedvező percdíjaink révén mára többszázezer ügyfelünk spórol rendszeresen a TELE2-vel és büszkék vagyunk arra, hogy a MATÁV után immár mi rendelkezünk a legtöbb lakossági ügyféllel a magyar vezetékes telefóniában." -- mondta Laczkó Tóth Gergely, a TELE2 ügyvezető igazgatója. "Ügyfeleink száma és szolgáltatási területünk egyenletes növekedése mellett ma már alig akad, aki nem ismeri a TELE2 nevét Magyarországon"
A TELE2 szolgáltatását igénylőknek nem számolnak fel aktiválási díjat, nincs külön havi előfizetési díj, nincs hűségnyilatkozat és nincs minimálisan megkövetelt havi forgalom sem.