Emelkedő bevétel, csökkenő nyereség az Oracle-nél
Vegyes eredményekkel zárta legutóbbi negyedévét az Oracle, a bevétel 18 százalékkal emelkedett, a nettó profit azonban csökkent, ami elsősorban a PeopleSoft felvásárlásával kapcsolatos költségeknek tudható be. A február 28-án véget ért időszakban az Oracle 2,95 milliárd dolláros bevétel mellett 540 millió dollár, azaz részvényenként 10 cent nettó profitot ért el, míg egy évvel korábban 635 millió dolláros eredményről számolt be.
Az új szoftverlicencek értékesítéséből származó bevétel 15 százalékkal 2,34 milliárd dollárra nőtt, a szolgáltatási árbevétel pedig 26 százalékkal 614 millió dollárra emelkedett. Az Oracle adatbáziskezelő eladásai éves szinten 12 százalékkal növekedtek, az üzleti alkalmazások forgalma 9 százalékkal duzzadt, Azonban ha nem vesszük figyelembe a PeopleSoft-alkalmazások eladásait, 12 százalékos visszaesésről kell beszélnünk.
Safra Catz társelnök és ideiglenes pénzügyi igazgató szerint ez a negyedév az átalakulás jegyében telt, azonban a vállalat jól halad a PeopleSoft integrálásával és várhatóan fél éven belül szervezetileg is lezárja az akvizíciót. "A munka jelentős részét már magunk mögött tudjuk és a negyedik negyedévben javulásra számítunk" -- utalt a vegyes pénzügyi eredményekre Catz. Larry Ellison elnök-vezérigazgató hozzátette, hogy az integráció nem volt hatással az adatbázis-eladásokra, illetve az alkalmazásszerver forgalmára sem.