Egy évtized múlva a számítógép már kijavítja a felhasználó hibáit
Justin Rattner |
Justin Rattner, az Intel technológiai vezetője úgy véli, a sokmagos felépítésű processzorok jó szolgálatot tesznek az adatközpontokban, a szerverekben, azonban az egyszerű otthoni felhasználók számára is nyújtanak előnyöket. Az Intel Corporate Technology csoportjának vezetője elmondta, hogy az emberek úgy szeretnének kölcsönhatásba kerülni a technológiákkal, mint ahogyan más emberekkel. Rattner szerint továbbra is megoldatlan feladat a számítógép és az ember kommunikációja, a jelenlegi interfészek csak döcögősen működnek, de hamarosan már élőbeszéddel és szemmozgással lehet irányítani a gépeket.
Emberibb felhasználói felület
"Képzeljünk el egy telefont, amely valós időben képes fordítani, így külföldön is egyszerűen beszélhetünk a helyiekkel. Vagy esetleg szeretnénk megtalálni egy képet, amelyen a gyermekünk a házikedvenccel játszik, de az otthoni számítógépen tárolt többezer fotó közül kell kikeresni" -- mondta Rattner. "Ezen feladatok egyszerűnek tűnhetnek, de magas szintű teljesítményt, kifinomultságot és intelligenciát követelnek mind hardver, mind szoftverszinten. És ezek ma még nem léteznek."
Rattner az Intel Developer Forumon tartott beszédében elmondta, természetesen a fent vázolt vízió csak egy hosszú távú elképzelés, azonban a vállalat már rálépett arra az útra, aminek végén a számítógép közelebb kerülhet az emberekhez. 2015-ben zökkenőmentesen beszélgethet egymással ember és gép. "Addigra már meglehet a technológiánk a valós idejű tolmácsoláshoz" -- mondta Rattner.
Rattner szerint az emberek hajlamosak a hibák elkövetésére és a számítógépek ma még erre nincsenek felkészítve, de a jövőben ez megváltozhat. Ma, ha rosszul gépelünk be egy fájlnevet vagy egy webcímet, "nem található" hibaüzenetet kapunk, de a jövőben a számítógép megpróbálhatja kitalálni, mire is gondoltunk valójában. A Google keresőmotorja ma már rendelkezik ilyen funkcióval, de azt is tudjuk, hogy a Google keresőmotorját hálózatba kapcsolt számítógépek tízezrei futtatják.
Száznál is több mag egy processzorban
Az Intel tegnap három kutatási anyagot tett közzé "Platform 2015" címmel, amelyek a szoftverek párhuzamosságától, az adatok felismeréséről, megértéséről és előállításáról, valamint a többszáz magot tartalmazó processzorokról szólnak. Rattner szerint a többszáz magos processzorokban a magokból csoportok hozhatók létre egyes feladatok -- például a videók vagy a hangok -- kezelésére. A processzorok dinamikusan oszthatanák el a magokat az egyes feladatok között. "Száz mag egészen sokféleképpen használható" -- mondta Rattner.
Az első kétmagos Intel-processzor hónapokon belül megjelenhet a piacon, a vállalat jelenleg több mint egytucat többmagos chipen dolgozik. A cég várakozásai szerint a 2006-ban eladott szerverprocesszorok 85 százaléka, az asztali gépekbe és notebookokba szánt lapkáknak pedig 70 százaléka már többmagos felépítésű lesz. A processzorok eleinte kettő, később négy vagy akár több magot is tartalmazhatnak, a szerverchipekben pedig egy mag több utasításszálat is kezelhet, ezzel tovább növelve a teljesítményt. Az évtized végére az Intel olyan processzorokat tervez, amelyek magonként akár nyolc szál futtatására is képesek.