A T-Mobile már a harmadik generációt követő mobil adatátviteli technológiát teszteli
A T-Mobile a német mobilszolgáltatók közül elsőként tartott élő bemutatót a HSDPA (High Speed Downlink Packet Access) technológia segítségével, valós körülmények között Berlinben. Egy pilot projekt keretében az utasok például utazási információkat hívhattak le az internetről, vagy Berlinben utazgatva videofilmeket nézhettek egy olyan gépkocsiban, ahol HSDPA-kártyával felszerelt notebookot helyeztek el.
A gépkocsi és az adó közötti mobil adatátvitel során másodpercenként több mint egy megabit sávszélességet sikerült biztosítani. Ez azt jelenti, hogy az utazók számára már nem csak álom a DSL-sebességű alkalmazások használata menet közben.
"A sikeres projekt azt mutatja, hogy a HSDPA túl van a fejlesztési folyamat laboratóriumi szakaszán. Az "adat-turbó" hálózatunkon a jövő év elején készen áll majd a kereskedelmi bevezetésre. Teljesen kifejlesztettük a "hézagmentes mobilitás" megközelítést -- más szóval integrált hálózati platformokat alakítunk ki" -- mondta Joachim Horn, a T-Mobile Németország műszaki igazgatója.
"Ugyanakkor nem fogunk elveszni a műszaki trükkök dzsungelében, inkább arra koncentrálunk, hogy milyen konkrét előnyöket nyújthatunk ügyfeleinknek. Ez összhangban van stratégiánkkal, amely szerint ugyanis az ügyfelet nem maga a technológia érdekli, hanem kizárólag az, hogy abból milyen előnye származik" -- tette hozzá.
A HSDPA a WCDMA, a mobilkommunikáció harmadik generációjának továbbfejlesztett változata. A technológia elérhetővé tétele érdekében a T-Mobile az UMTS bázisállomásokat speciális szoftver elemekkel egészíti ki.
A HSDPA-alapú alkalmazások révén a jövőben még gyorsabban lehet majd mobiltelefonnal böngészni a világhálón és olyan, nagysebességű kapcsolatot igénylő szolgáltatásokat igénybe venni, mint például a zeneszámok letöltése. A T-Mobile a 2005. március 10-16. között Hannoverben megrendezésre kerülő CeBIT-en további HSDPA alkalmazásokat mutat majd be.