Szuperszámítógép Alphákból
A High Performance Technology Inc. a Compaq kiemelkedő teljesítményű
Alpha processzorait és a Linux operációs rendszert használja fel szuperszámítógépek építésére céges és állami ügyfelek részére, a "hagyományos" szuperszámítógépek árának töredékéért.
Egy interjúban Greg Lindahl, a NOAA Forecast Systems Laboratories Alpha Linux Cluster-ének tervezési vezetője ismertette, hogy miért az Alpha processzorokat választották ki a projekthez. Elmondása szerint több teszt és bechmark eredményeképpen határoztak úgy, hogy az Intel vagy az AMD processzoraival nem tudtak volna ekkora teljesítményt elérni.
A NOAA Forecast Systems Laboratories által épített Alpha Linux Cluster maximálisan 300 milliárd aritmetikai műveletet tud elvégezni másodpercenként.