Megszűnik a Sony PSX gyártása
A Sony végleg leállította a PlayStation 2 konzol hardvere köré épített, merevlemezes videofelvevőt és tévétunert is tartalmazó PSX otthoni szórakoztató berendezés gyártását. A terméket kizárólag Japánban forgalmazták, az amerikai és európai premiert 2005-re időzítette a vállalat, azonban több mint valószínű, hogy ez elmarad.
A PSX-et 2003 decemberében dobta piacra a Sony. A berendezés egy műholdas TV-vevőt, DVD-felvevőt, merevlemezt és egy PlayStation 2 konzolt tartalmaz, a felhasználók játszhatnak, illetve filmeket nézhetnek és zenét is hallgathatnak a készülékkel, a zenéket, filmeket és tévéműsorokat pedig merevlemezre vagy DVD-re is rögzíthetik.
A készülékből kétféle változat kapható, az olcsóbbik kivitel 160 Gbyte kapacitású, a drágábbik pedig 250 Gbyte kapacitású merevlemezt tartalmaz. A 160 Gbyte-os merevlemezre legfeljebb 204 óra műsor rögzíthető. A PSX még az újdonságokra fogékony japán vásárlók kegyeit sem tudta elnyerni, ez szakértők szerint részben magas árával magyarázható, részben pedig azzal, hogy a feszített fejlesztési ütemterv miatt végül több funkciót is kihagytak a gépből, például az újraírható CD-k és DVD-k támogatását.