Tőzsdén lehet kereskedni a számítási kapacitással
A Sun Microsystems és az Archipelago Holdings -- az Egyesült Államokban működő első teljesen elektronikus, nyílt tőzsde üzemeltetője -- bejelentették, hogy közösen valósítják meg a világ első internetes processzoridő-tőzsdéjét. A Sun és az Archipelago olyan elektronikus kereskedési környezetet hoz létre, amelyben az ügyfelek ajánlatokat tehetnek processzoridő vásárlására. Mivel a vállalatok a világ bármely pontjáról dinamikusan kereskedhetnek a processzoridővel, minden eddiginél rugalmasabban tervezhetik meg a számítógépes feldolgozási teljesítmény beszerzését és használatát.
A Sun pár hete, a Network Computing rendezvényen jelentette be, hogy bárki számára lehetővé teszi az általa működtetett és felügyelt szerverek számítási kapacitásának megvásárlását. A vállalat szerint a nagy számítási teljesítményt igénylő alkalmazások felhasználói, például a pénzintézetek vagy a tudományos közösség tagjai hamarosan már nem vesződnek azzal, hogy saját rendszereket építsenek ki, hanem a Sun szolgáltatását veszik igénybe. Egyórányi processzoridő ára csupán 1 dollár. Az elképzelés végcélja egy teljes informatikai közmű kialakítása, ahonnan nemcsak számítási kapacitást, hanem tárolókapacitást is lehet vásárolni. Ennek a koncepciónak a továbbgondolása a processzoridő-tőzsde, ahol az árak a keresletnek megfelelően alakulnak ki.
Robert Youngjohns, a Sun Microsystems stratégiai fejlesztésekért felelős vezetője szerint a Sun Grid és az Archipelago ügyletközvetítő technológiája segítségével a vállalatok pillanatnyi igényeik szerint akár korlátlan számú processzort vehetnek igénybe. Steve Rubinow, az Archipelago Exchange technológiai igazgatója úgy véli, az alaptechnológiát felhasználva a jövőben szinte bármilyen típusú áruval vagy szolgáltatással lehet elektronikusan kereskedni. "Mivel egyre nő a számítógépes teljesítmény iránti igény, nagy lehetőségeket látunk egy olyan tőzsde megvalósításában, ahol processzoridővel lehet kereskedni" -– mondata Rubinow.