Öt éve nem látott mélységben a tenyérgépek piaca
A negyedik negyedév során világszerte 2,8 millió kézi számítógép talált gazdára, a teljes évben pedig 9,2 millió. 2003-ban még 10,6 millió PDA-t adtak el. Noha a negyedik negyedévben a piac a szezonális trendeknek megfelelően némileg emelkedtek az eladások, az egyre inkább telítődő piac és az okostelefonok népszerűsége miatt a tenyérgépek eladásai 2001 óta folyamatosan csökkennek.
A gyártók versenyében a PalmOne volt az első, a harmadik negyedévhez képest az eladásai ugyan majdnem 60 százalékkal ugrottak meg, a cég azonban az előző évhez képest 11,1 százalékkal csökkenő forgalommal kellett, hogy szembenézzen. Hasonlóan járt a HP is, amely a harmadik negyedévhez képest 25 százalékkal erősödött, éves szinten azonban 10,7 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni. Az erős év végi hajrában a PalmOne 2,7 százalékponnyi piaci részesedést vett el a HP-tól.
A gyártók versenyében a Dell érte el a leglátványosabb eredményeket, a cég piaci részesedése ugyan 2,2 százalékponttal csökkent, azonban a harmadik negyedévről a negyedik negyedévre az eladásai 4,4 százalékkal nőttel, éves szinten pedig 22 százalékkal ugrottak meg. A negyedik és ötödik helyet a Medion és a Mitac szerezték meg. Az előbbi gyártó negyedévről negyedévre 667 százalékos eladási növekedést ért el, elsősorban a műholdas helyzetmeghatározóval (GPS) együtt értékesített tenyérgépei európai sikerének köszönhetően. Hasonló eredményeket ért el a Mitac, amely 2003-ról 2004-re 444 százalékos növekedést ért el.