Harmadszor is megrendezésre kerül a PHP Konferencia
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Webalkalmazások Fejlesztése Szakosztálya az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola kiemelkedő támogatásával immár hagyományosan megrendezi a Harmadik Magyarországi PHP Konferenciát . Az előző két év hasonló eseményei után az igen sikeres PHP RoadShow rendezvények tapasztalatait ötvözve a szokásos szervezői csapat készül a konferenciára. A helyszín ezúttal is az iskola 1146, Budapest, Cházár A. u. 10. szám alatt található épülete, az időpont 2005. március 12., szombat. A rendezvény látogatása ingyenes.
A programot három párhuzamos szálon futó előadások alkotják, melyek között adatbázis-kezelési kérdésektől kezdve, tervezési mintákon és módszertanokon át kész keretrendszerekig és tartalomkezelőkig számos szakmai téma kerül terítékre. Ezúttal kiemelt szerepet kapnak a PHP-hez szorosan nem kapcsolódó, ám a korszerű webfejlesztés alapkérdéseit jelentő CSS és diszkrét JavaScript technológiák, illetve a segítséggel élők számára is használható webhelyek kialakításának módszerei. A programban helyet kapott az információvédelem kérdése is.
A rendezvényre hazánkba látogat két külföldi vendégelőadó, a PHP-s körök elismert szaktekintélyei. Derick Rethans a nemzetközi környezetben is jól működő webhelyekről és a teljesítmény optimalizálásról beszél majd, míg Lukas Smith a PEAR kódkönyvtárat mutatja be, illetve az adatbázis-absztrakcióról tart előadást.