[HWSW] Folyamatosan nő a vásárlási kedv a sulinetes termékek iránt -- derült ki az oktatási tárca mai sajtótájékoztatóján. Míg 2003 év végéig 60 ezer, a tavalyi évvel együtt már legalább 130 ezer új számítógép talált gazdára és legalább 300 ezret újított fel tulajdonosuk valamilyen adókedvezménnyel vásárolt alkatrésszel. Ugyanakkor továbbra is sok háztartásban nem található számítógép: a vasmentes otthonok aránya 2001-ben 78, 2004-ben 68 százalék volt, miközben Nyugat-Európában a családok fele rendelkezik géppel.
2004 decemberében egyetlen hónap alatt akkora forgalmat bonyolítottak a Sulinet-programban résztvevő üzletek, mint 2003-ban, a program indításának első öt hónapjában összesen. Míg például júliusban mélypontra -- egymilliárd forint alá -- süllyedt a vásárlások értéke, decemberben majdnem hétmilliárd forintot költöttek az adófizetők számítógépre.