Az Intel egyedül fejleszti tovább az Itaniumot
A HP chiptervező mérnökei hamarosan átigazolnak az Intelhez. A vállalat továbbra is tervez majd chipkészleteket az Itanium processzoros rendszerekbe, de magukat a processzorokon már kizárólag az Intel dolgozik tovább. A hírt egyelőre egyik vállalat sem kommentálta.
A HP továbbra is elkötelezett az Itanium mellett
A mozzanat egyáltalán nem jelenti az Itanium végét, épp ellenkezőleg: a HP közölte, hogy az elkövetkező három év során összesen 3 milliárd dollárt költ majd az Itaniummal kapcsolatos hardver- és szoftverfejlesztésekre. A vállalat tervei között szerepel egy szingapúri tervezőközpont létrehozása, ahol alacsony árkategóriás Itanium-alapú szerverek fejlesztését végezné.
Szakértők szerint a HP kivonulása az Itanium közvetlen fejlesztéséből jó hírt jelenthet a chipet felkaroló más szervergyártók számára, akik eddig attól tarthattak, hogy a HP a közös fejlesztések miatt olyan információkra is szert tesz, amelyeket ők nem kaphatnak meg, így összességében előnyösebb helyzetből indul a vevők kegyeiért. A szervergyártók közül a HP valószínűleg továbbra is az első számú zászlóvivője lesz az Itaniumnak, azonban azonos pozícióból indul a piaci versenyben, mint a többi Itaniumot támogató cég, például a Bull, az NEC vagy az SGI.
Bye-bye processzorfejlesztés
Mark Margevicius, a Gartner elemzője szerint az Itaniumot fejlesztő mérnökök átigazolása az Intelhez jó döntés a HP szempontjából, ugyanis a vállalat így megszabadulhat egy igen költséges részlegtől, összességében javíthatja pénzügyi mutatóit.
A HP és az Intel megállapodása az utolsó előtti lépés ahhoz, hogy a HP végleg elhagyja a processzorpiacot: a Compaq felvásárlása után a cég az Itaniummal együtt összesen három processzorcsalád fejlesztésében volt érdekelt, a cég azonban mindegyik vonalat feláldozta az Itanium oltárán. Az Alpha család utolsó tagja idén augusztusban jelent meg, a PA-RISC sorozat hattyúdala pedig a jövő évben esedékes a PA-8900 modell képében. A vállalat ezeknek a chipeknek a fejlesztését ugyan leállította, azonban a rájuk épülő rendszereket még hosszú ideig forgalmazni fogja, támogatásukat pedig még a következő évtizedben is biztosítja majd.