Teljes gőzzel dübörögnek az LCD-gyárak
[The Korea Times] Novemberben újabb, korábban sosem látott rekordot értek el a TFT-LCD panelek eladásai. Mind a Samsung, mind az LG.Philips által értékesített volumen meghaladta a 3,1 millió darabot az előző hónap során -- közölték a dél-koreai vállalatok.
A Samsung magyarázata szerint a kereslet emelkedése az árak meredek esésének köszönhető, amit az ötödik generációs gyártósorok termelésének tetőzése idézett elő. A Samsung Electronics havi TFT-LCD forgalma 2002 áprilisában haladta meg az egymillió, 2003 novemberében pedig a kétmillió darabot.
Az eladások értéke májusban döntött meg minden eddigi csúcsot: egy hónap alatt ezer milliárd won bevétel folyt be, ami 175 milliárd forintnak felel meg körülbelül. A Samsung, a világ legnagyobb TFT-LCD termelőjeként hatodik éve a legnagyobb beszállítója a notebookokban használt paneleknek, idén pedig az asztali monitorok terén is elsőséget szerzett.
Az LG.Philips, amely a világ második legnagyobb gyártója, a termelésbe augusztusban bekapcsolódó hatodik generációs gyártósor által biztosított kapacitással és némi szezonalitással magyarázta eladásainak emelkedését.