Két nyertese már van a hazai harmadik generációs tendernek
A hazai mobilkommunikáció egyik mérföldköve lett a mai nap, a Nemzeti Hírközlési Hatóság sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az augusztus 31-én meghirdetett hazai harmadik generációs (UMTS) tender négy frekvenciablokkjából háromban már lezárta az eljárást. A hatóság határozata alapján a Pannon GSM és a T-Mobile már elnyerte a megpályázott frekvenciablokkokat, a harmadik hazai mobilszolgáltatóval pedig még folynak a tárgyalások.
15 év koncesszió, 36 milliárd forint
Az NHH tájékoztatása alapján az "A" frekvenciablokk pályázatán a T-Mobile Magyarország Rt. tette meg a legjobb ajánlatot, a cég nettó 17 milliárd forintot fizet a csak UMTS, 3G-s szolgáltatás nyújtására használható frekvenciákat tartalmazó csomagért. A Pannon GSM a "C" blokk pályázatát nyerte el, melyért nettó 19 milliárdot fizet, az UMTS frekvenciák mellett ebben a csomagban egy kiegészítő, DCS (1800 MHz-es) frekvenciablokk is található.
A fenti összegeket 3 éven belül, részletekben fizetik ki a vállalatok, azonban az összeg első tételét, csomagonként 5,5 milliárd forintot még ebben az évben át kell utalniuk a hatóságnak. Ezt az 5,5 milliárd forintot bankgaranciaként le is kellett tenniük a szolgáltatóknak a sikeres pályázatért, egyfajta szándéknyilatkozatként. A harmadik hazai mobilszolgáltatóval, a Vodafone-nal még tárgyal a hatóság a "B" frekvenciablokkról, de rövid időn, várhatóan egy héten belül ezzel kapcsolatban is eredményt hirdetnek majd.
Egyelőre nem lesz negyedik mobilszolgáltató
UMTS |
Az UMTS a hagyományos mobiltelefon-beszélgetések minőségének javítása mellett jelentősen növeli az adatátviteli sebességet és ezáltal mobiltelefonon IP-alapú multimédia-szolgáltatások is elérhetõek lesznek.
Az UMTS hálózat kezdetben mindenhol szigetszerűen épül ki, elsődlegesen azokon a helyeken, ahol egyidejűleg és tartósan sok előfizető forgalmaz -- időszakos forgalmi torlódásokat is okozva --, és ahol az átlagost jóval meghaladó, olyan mértékű adatátviteli igény jelentkezik, amit már esetenként a 2,5 G-nek nevezett GPRS, valamint az EDGE mobil adatátviteli technológia sem tud kezelni. |
Kovács Kálmán informatikai miniszter újságírók kérdésére elmondta: a pályázat lebonyolításáról szóló törvény nem teszi lehetővé az egy éven belüli újratendereztetést. A hatóság tervei szerint a negyedik blokk pályázatásával megvárják a nyertesek 2006 elején induló harmadik generációs szolgáltatásaival kapcsolatos tapasztalatokat, s csak ezt követően várható a negyedik blokkal kapcsolatos új tender kiírása.
Hozzátette: a kormány jól döntött, ugyanis mind a kormány, mind a mobilszolgáltatók számára kedvező időpontban és megfelelő összegekért keltek el az UMTS frekvenciablokkok. A példaként felhozott környező országhoz, Romániához képest ugyanis háromszoros áron sikerült értékesíteni a harmadik generációs szolgáltatás nyújtásához szükséges frekvenciákat.