:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. december 1. 09:27

Februárban mutatkozik be a nagyközönségnek a Sun új processzora

[News.com] A vállalathoz közeli források szerint a Sun Microsystems februárban mutatja be a nagyközönségnek legújabb processzorát, amely a Niagara kódnévre hallgat. A chipet elsősorban alsó árkategóriás hálózati kiszolgálókba szánja a cég. A Niagara a Sun által 2002-ben felvásárolt Afara Websystems mérnökeinek munkája.

A Niagara tervei már idén tavasszal elkészültek, és a processzor sorozatgyártása hamarosan megkezdődhet. Novemberben a Sun elnök-vezérigazgatója, Scott McNealy már bemutatott egy működő Niagara-prototípust. A pletykák szerint a Sun februárban bejelent egy olyan partnerprogramot, amelynek keretén belül az ügyfelek, valamint a szoftverfejlesztők még a jóval a hivatalos, 2006 elejére várt premier előtt tesztelhetik a Niagara-alapú szervereket. A vállalat nem kommentálta a hírt.

A Niagara a Sun "throughput computing" stratégiájának első megvalósulása. A "throughput computing" koncepció lényege, hogy a processzorokat több program(szál) párhuzamos futtatására optimalizálják, mivel ma már szinte sehol nem fordul elő, hogy egy szerveren, illetve egy processzoron kizárólag egy szoftver fusson. A Niagara összesen nyolc processzormagot tartalmaz, amelyek egyenként négy programszálat kezelnek, így egy lapkán egy időben összesen harminckét programszál futhat párhuzamosan. A Niagara érdekessége, hogy a nyolc processzormag egy lebegőpontos egységen osztozik.

a címlapról