Veszteséges negyedévet zárt az EDS
Az Electronic Data Systems, a világ második legnagyobb informatikai szolgáltató vállalata a harmadik negyedévben 153 millió dollár, részvényenként 30 centes nettó veszteséget ért el. Ennek oka az amerikai haditengerészettel kötött szerződéssel kapcsolatos 375 millió dolláros, részvényenként 46 centes egyszeri költség, amely az eszközök értékcsökkenése miatt került leírásra. Az egyszeri költségek nélkül az EDS negyedéves eredménye 57 millió dollár volt. A harmadik negyedév bevétele 4,95 milliárd dollár, amely a tavalyi 5 milliárd dollárhoz képest 1 százalékos csökkenést jelent.
Magyarországon sikeres időszakon van túl az EDS: befejeződött a májusban nyitott Regionális Pénzügyi és Számviteli Központ kiépítése és az ügyfelek integrálása. "Magyarország az EDS európai szolgáltatásainak stratégiai központja lett, mely meghatározza a következő néhány év fejlődését" -- mondta Szakál László ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy sikerült a hazai ügyfeleknél a már meglévő informatikai outsourcing szerződéseket újabb szolgáltatásokkal bővíteni.