Négy év múlva minden brit háztartásban lesz szélessávú internethozzáférés
Tony Blair miniszterelnök kijelentette, hogy a brit Munkáspárt egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy négy év múlva minden eziránt érdeklődést mutató szigetországi háztartásban legyen broadband hozzáférés. A baloldali politikus szerint véget kell vetni a digitális megosztottságnak. A brit kormány korábban az iskolák számára nyújtandó szélessávú internetezésre helyezte a hangsúlyt.
A Munkáspárt egyelőre nem tette közzé a program részleteit, így a költségeket sem. Ezzel együtt egyes köztisztviselők szerint a legtöbb háztartás magától is át fog térni a szélessávú internetezésre a 2008-ig, így az állami támogatás a legszegényebb állampolgárokra és a kieső vidéki területekre összpontosít majd.
A kormány többek között azért is bízik a célkitűzés elérhetőségében, mert az utóbbi időben jelentősen felgyorsult a broadband terjedése a szigetországban. Az otthoni felhasználók száma 4 millió körül van: ez ugyan még igen messze van a Blair által ígért 25 millió háztartástól, de a pár évvel ezelőtti helyzethez képest erős a növekedés.
Az árak csökkenése természetesen Nagy-Britanniában is nagy mértékben hozzájárul a technológia terjedéséhez, néhány éve még 40 font (~ 14 ezer Ft) körül volt a havidíj, ma már 20 font (~ 7 ezer Ft) alatt is kínálnak broadband hozzáférést. A kormány tagjai szerint ez a trend tovább gyorsulhat, mivel óriási összegeket fektetnek e programba: a várakozások szerint mintegy 6 milliárd fontnyi közpénzt fordítanak e célra a következő 3-4 évben.
Az ellenzéki Konzervatív Párt üdvözölte a kezdeményezést, bár nem egészen világos számukra, hogy mit jelent a vállalás a gyakorlatban. A konzervatívok kiemelték, hogy a BT (a "brit Matáv") nemrég eltörölte azt a követelményt, miszerint bizonyos számú előfizetőre volt szükség a broadband bevezetéséhez egy adott területeken.
"A szélessávú internetezés nyilvánvalóan nagyon fontos, különösen a vállalatok versenyképességéhez és a vidéken otthonról dolgozók számára. Azonban nem világos számunkra, hogy mi a kormányzat felajánlásának valódi értéke ahhoz képest, ami egyébként is rendelkezésre áll"" -- mondta Stephen O'Brien, az ellenzék kereskedelmi és ipari árnyékminisztere.
A Telecom Markets brit piackutató cég legfrissebb felmérése szerint Nagy-Britanniában már több mint 5 millió embernek van gyors internethozzáférése, az év végére pedig várhatóan eléri a 8 milliót ez a szám. Egyes szakértők szerint ideje lenne áttérni a teljesen új, üvegszál-alapú hálózatra, mások szerint a meglévő hálózatok is megfelelőek a broadband internetezéshez.