Saját grafikus kártyákkal jelentkezik az XGI
A pletykák igaznak bizonyultak, a tajvani XGI Technology hamarosan belép a grafikus kártyák piacára. A vállalat több piaci szegmenst céloz meg annak érdekében, hogy növelje részesedését. Az XGI közleménye szerint hamarosan megérkeznek a boltokba a Volari V8, Volari V5, Volari V3XT és Volari V3 videochipekre épülő kártyák, a cég emellett noteszgépek számára is kínál majd megoldásokat.
Az XGI az utóbb időben számos nemzetközi szinten is ismert vállalatot tudott megnyerni partnerének, többek között az ABIT-ot, a Chaintechet a Club3D-t és a Triplexet, emellett a vállalat beszállítója a kínai piacon vezető kártyagyártóknak is, többek között a Hasee Science & Technologynek, valamint a Crown Electric Technologynek.
Belsős értesülések szerint az XGI egyik legnagyobb részvényese, a Foxconn nyomására döntött a videokártya-piacra való belépés mellett. A Foxconn nemrégiben kezdte meg saját márkanevű alaplapjainak és videokártyáinak forgalmazását és várhatóan ez a cég gyártja majd az XGI termékeit is.
Az XGI eközben már javában készíti a legújabb generációs grafikus chipjét, az XG45-öt, mely a pletykák szerint Pixel és Vertex Shader 3.0 támogatást is nyújtanak majd. A Pixel és Vertex Shader 3.0 támogatás bevezetése mellett az XGI várhatóan megkezdi PCI Express csatolófelületű Volari V5 és V8 chipjei gyártását is, melyek XG41 és XG42 kódnévre hallgatnak.