Állásajánlatot kapott a Sasser férget író 18 éves diák
[Neowin] Állást ajánlott a lueneburgi Securepoint biztonságtechnikai cég a Sasser férget író Sven Jaschannak. A 18 éves, szabotázzsal vádolt diák hirtelen rosszfiúból jófiúvá válhat, a német cég ugyanis tűzfalak fejlesztésében kamatoztatná a fiatal szaktudását.
Sven Jaschant azután tartóztatták le, miután elmondta, hogy eredetileg a Netsky vírus kifejlesztésén dolgozott, hogy automatikusan eltávolítsa a MyDoom és a Bagle vírusokat a felhasználók számítógépéről. A Netsky több verziójának elkészítése után hozta létre a Sasser férget.
A Sasser a Microsoft Windows operációs rendszer nyilvánosságra hozott sebezhetőségét használta ki, mely révén több tízezer számítógépet fertőzött meg és az internet adatforgalmának sebességét is lassította. A legtöbb vírussal ellentétben a Sasser nem az e-mailekhez csatolt fájlok megnyitásával aktiválódott, hanem automatikusan végigpásztázta azokat a számítógépeket, melyeken a kihasznált Windows hiba még nem került befoltozásra és ezeken azonnal megkezdte terjedését.
Az ügyészek elmondták, hogy az eset kapcsán 143 jelentkezett sértettnek összesen 157 ezer dolláros kára keletkezett. Azonban sok vállalkozás és személy sosem jelenti a vírusok által okozott hibákat a hatóságoknak, emiatt a ténylegesen okozott kár dollármilliókat is elérhet.
A vádiratban az ügyészek három német város önkormányzatának és nyilvános hírközlési szolgáltatóinak ügyét képviselik, akik mindannyian kárt szenvedtek a támadás miatt. A számítógépes szabotázs büntettéért legfeljebb öt év fegyházban letöltött szabadságvesztés szabható ki. A hatóságok, akik Jaschant kikérdezték, úgy vélik, hogy a bűntény indítéka a programozói hírnév megszerzése volt.
A vádlottat saját számítógépe előtt tartóztatták le az édesanyja házában, aki saját számítógépkereskedést üzemeltet Waffensen városban. A letartóztatás azután történt meg, miután egyes hírforrások jutalom reményében értesítették a Microsoftot.
Az ügyészség Jaschan barátait is gyanúsítottként tartja számon és viszgálatot indított ellenük feltételezett segédkezésük miatt. Ugyanakkor egyikük ellen sem emeltek még vádat. Jaschan tárgyalásának időpontját még nem tűzték ki.